Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2013. március 18. 10:28 | Szerző/forrás: Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Jövő szombaton együtt ebédel elődjével a pápa

Jövő szombaton együtt ebédel elődjével a pápa
Ferenc pápa a jövő szombaton, március 23-án látogatást tesz elődjénél, XVI. Benedeknél. A Vatikán március 16-án tette közzé a Szentatya következő napokban esedékes apostoli programjait.

Ferenc pápa a jövő szombaton, március 23-án látogatást tesz elődjénél, XVI. Benedeknél, és közösen fogják elkölteni ebédjüket Castel Gandolfóban, a pápák nyári rezidenciáján, ahol az emeritus pápa visszavonulása óta tartózkodik. 

Ferenc pápa máris több ízben kifejezte tiszteletét elődje, XVI. Benedek felé - írja a La Croix. Amikor neve kihirdetése után az új pápa megjelent a Szent Péter bazilika erkélyén, nyilvánosan köszöntötte az emeritus pápát: „Először is imádkozni szeretnék emeritus püspökünkért, XVI. Benedekért. Imádkozzunk érte együtt, hogy az Úr megáldja, és a Szűzanya oltalmazza.” Ezután Ferenc pápa még megválasztása estéjén telefonon is felhívta XVI. Benedeket.

Március 15-én, a bíborosokkal való találkozása során az új pápa felidézte elődje „jóságát” és „kedvességét”, XVI. Benedek lemondásáról pedig mint „bátor és alázatos cselekedetről” nyilatkozott. Március 16-án pedig a Vatikán hivatalosan közölte, hogy Ferenc pápa március 23-án, szombaton XVI. Benedekkel fog ebédelni Castel Gandolfóban.

Március 18-án, hétfőn 12.50 perckor a vatikáni Szent Márta házban fogadja az argentin köztársasági elnököt.

Március 19-én, kedden reggel fél 10-kor ünnepélyes szentmisét mutat be péteri szolgálata megkezdése alkalmából. A Szent Péter teret már reggel fél 7-kor megnyitják a hívek számára. A szertartás után a Szent Péter bazilika Pietà kápolnájában leveti liturgikus öltözékét, majd a konfesszió oltár előtt fogadja a hivatalos küldöttségek vezetőit. Az ebédet a Domus Sanctae Marthae vendégházban fogyasztja el.

Március 20-án, szerdán délelőtt 11 órakor fogadja a keresztény egyházak és egyházi közösségek küldöttségeit.

Március 22-én, pénteken az Apostoli Palotában fogadja a Szentszékhez rendelt Diplomáciai Testület tagjait.

Március 23-án, szombaton délben helikopteren hagyja el a Vatikánt és Castel Gandolfo-ban felkeresi XVI. Benedek emeritus pápát, akivel együtt ebédel. Délután Ferenc pápa visszatér a Vatikánba.

Március 24-én, vasárnap fél 10-kor kezdődik a Virágvasárnapi szentmise. 12 órakor a Szentatya elimádkozza az Úrangyala imádságot.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház