Napi Evangélium: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.”
Elmélkedés:
A kenyérszaporítás utáni égi kenyérről szóló jézusi beszédnek azt a részletét olvassuk a mai evangéliumban, amelyben az Isten által adott élő kenyér és az örök élet kapcsolatáról tanít a mi Urunk. Szavai szerint a mennyei kenyérrel való táplálkozás az ember számára szükséges az örök élethez, azaz csak az juthat el az üdvösségre, aki eszi ezt a kenyeret, az üdvösség táplálékaként veszi magához és hisz abban, hogy Jézus valóságosan jelen van e kenyérben.
Az Oltáriszentségre úgy érdemes tekintenünk, mint az isteni gondoskodás csodálatos ajándékára. Isten olyan ételt biztosít számunkra, amely nem csupán testi eledel, hanem lelkük tápláléka is. Aki visszautasítja e mennyei kenyeret, azaz az Oltáriszentséget, az tulajdonképpen az örök életet és üdvösséget is visszautasítja. Az Eucharisztia, az élő kenyér nélkül nem élhetünk a földön és az örök élet sem lehet a miénk.
A húsvéti időszakban azért olvassuk Jézusnak ezt a beszédét az evangéliumból, mert az Oltáriszentség a feltámadásra mutató jel. Az Eucharisztia ugyanis az élet kenyere. Élő kenyér. Ha Krisztus halott maradt volna, és nagypénteki kereszthalálával véget ért volna minden, akkor hogyan lehetne ő az élet kenyere? Ha a halál felett nem győzne az élet, hogyan adhatná nekünk Jézus önmagát, az élet kenyereként? Az Oltáriszentségben a feltámadt, az élő Krisztus van jelen. Általa válunk élővé, s általa nyerjük el az örök életet. Ebből a kenyérből él és táplálkozik az Egyház, s minden hívő, aki az Egyházhoz tartozik.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, tehozzád kiáltok, hallgass meg engem; figyelmezz imádságom hangjára, midőn tehozzád kiáltok: hallgass meg, Uram! Szálljon fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé, kezeimnek fölemelése esti áldozat gyanánt! Hallgass meg engem, Uram!