Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2013. május 9. 10:49 | Szerző/forrás: MTI

Demográfiai programot tervez a kormány

Képgaléria
Demográfiai programot tervez a kormány
Demográfiai programot indít a kormány az év második felében, ha a gazdasági növekedés ezt lehetővé teszi – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri szervezetének keddi kerekasztal-beszélgetésén.

Ezzel szeretnék elősegíteni \"a fiatal szülőknek azt a döntését, hogy az egyébként kívánt eggyel több gyermeket Magyarországon bátran vállalhassák\" – fogalmazott a kormányfő a Győri Nemzeti Színházat zsúfolásig megtöltő közönség előtt.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy Európában Magyarország sikereinek elismerése helyett \"egyfajta feketebárány-szerepet akarnak ránk erőltetni\". \"Európa, bár pénzügyi-gazdasági mutatóinkat nem tudja nem elismerni, mégis fúj ránk, és arra kell készülnünk, hogy a következő időszakban is szálkának számítunk majd az európai elit, nem az európai emberek, az európai elit jelentős részének szemében.\" Szavai szerint a vita középpontjában a család áll, hiszen az új alaptörvényben rögzítették a házasság és a család védelmét, amiért \"talán nem várt, de mindenképpen megdöbbentő támadásokat kaptunk Nyugatról\". Ezek a más együttélési formákat választók jogainak sérelmét vélelmezték. \"

A mi álláspontunk sziklaszilárd, kibillenthetetlenek vagyunk ebben az ügyben, a mi megoldásunk és alkotmányos szabályunk nem irányul senki ellen, mi egy négyezer éves hagyományt védünk\" – mondta az ó- és az újtestamentumi tradícióra utalva, amely szerint a házasság férfi és nő közössége. Hozzátette, Európában már régebben kialakult \"egy nagyon erős lobbi, amely igyekszik a kontinensünket a saját, szekuláris és családellenes látomásának hálójába keríteni\", nem is sikertelenül, hiszen a 20. század utolsó harmadára először alakult ki Európában olyan rendszer, amely a \"rokonsági kapcsolatok fontosságát és a családot alá tudta volna aknázni\", népességcsökkenést érve el. Holott \"a család minden életképes társadalom elsőszámú erőforrása\", és \"akármilyen is lesz az európai világ a válság után, az csak a családra épülhet\" – mondta.

Orbán Viktor 25 pontban összegezte a kormányzat eredményeit, elsőként a rezsicsökkentést, közvetlenül utána a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, a minimálbér-emelést említve. \"Úgy akarunk erős és sikeres Magyarországot felépíteni, hogy annak gerince egy erős és sikeres középosztály legyen\" – fogalmazott a kormányfő, ezzel magyarázva, hogy a kabinet intézkedéseinek jelentős hányada e réteg megerősítését szolgálta. Mint mondta, \"Magyarország jobban teljesít, de még nem elég jól\"; ez utóbbinak akkor felel meg, ha \"mindenki képes arra, hogy a családját biztonságosan eltarthassa a munkájából\".

Az ország eközben példátlan teljesítményt nyújtott három év alatt: a saját lábára állt, míg egyre több uniós tagállam megy be segélyprogramokba, Magyarország ezeket, egyetlenként, épp maga mögött hagyta, a piacról sikerül ellátnia magát pénzzel, jól alakul a külkereskedelmi mérleg, az export szárnyal, az államadósság csökken – sorolta. Idén \"lesz gazdasági növekedés minden nemzetközi és hazai előrejelzés szerint, a vita csak az, hogy mekkora, szerintem el fogja érni az egyszázalékos szintet\", jövőre pedig tovább emelkedik, és talán \"még a választás előtt előállhat az a helyzet, hogy az egész közép-európai régióban a magyar gazdaság fog a leggyorsabban növekedni\" – vélekedett Orbán Viktor.

Kövessen minket a Facebookon is!