Napi Evangélium: „Tanításodat megtartották.”
Elmélkedés:
Ma, valamint a következő két napon Szent János evangéliumának 17. fejezetéből azt a részt olvassuk, amelyet Jézus főpapi imájának nevezünk. Ezt az imádságot a mi Urunk az Atyához intézi, de tanítványai füle hallatára mondja el az utolsó vacsorán. Nem tekinthetjük tulajdonképpen a búcsúbeszéd részének, hiszen ez már nem az apostoloknak szól. Az utolsó vacsorának világosan követhető rendje, menete van: a megtisztulást (Jézus megmossa tanítványai lábát) a tanítás követi, amelyet ez az imádság zár le.
A főpapi ima első részében Jézus azt kéri az Atyától, hogy dicsőítse meg őt: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged!” (Jn 17,1). Jézus megváltó küldetésének beteljesedése a hamarosan bekövetkező elfogásával elkezdődik, s másnap megtörténik kereszthalálával. Az Atya harmadnapon megdicsőíti őt a feltámadással, s ez a megdicsőülés akkor válik teljessé, amikor Jézus visszatér az Atyához a mennybe. Ezt ünnepeltük az elmúlt vasárnap, Urunk mennybemenetele napján. Jézusnak az Atya iránti szeretetéről tanúskodik, hogy engedelmes lélekkel fogadja el a szenvedést és a kereszthalált, amely egyúttal Isten dicsőségének megnyilvánulása.
Ezt követően apostolaiért és tanítványiért imádkozik Jézus. Szavaiból érződik az értük való aggódás és az irántuk való szeretet. A tanítványok megismerték és elfogadták az igazságot, életüket Jézusnak szentelték, hittek abban, hogy ő az Isten Fia. Ők nem követhetik most Mesterüket a mennybe, hanem a világban maradnak, hogy küldetésüket teljesítsék.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Mindenható, kegyelmes és könyörületes Atyánk! Eltévedtünk, s mint elveszett juhok letértünk útjaidról. Túlságosan saját szívünk tervei, szándékai és kívánságai után futottunk. Megsértettük szent törvényeidet. Azt tettük, amit nem lett volna szabad. De Urunk, Te légy irgalmas hozzánk, szegény nyomorult bűnösökhöz! Kíméld meg azokat, akik megvallják hibáikat. Emeld fel mindazokat, akik készek a bűnbánatra, azon ígéret miatt, amit az embereknek adtál Krisztus Jézus, a mi Urunk által. És őérette add meg, ó jóságos és irgalmas Isten, hogy ezután istenfélő, neked tetsző, becsületes és tisztességes, komoly életet éljünk szent neved dicsőségére.