Az összes gyerekház működése biztosított idén
Az összes támogatás 509 gyereket és szüleit érintené a Gyerekházak működtetőinek vállalása szerint, de a tavalyi tapasztalatok alapján a teljesítés várhatóan magasabb lesz, hiszen 2012-ben a kezdeményezés közel 700 rendszeresen járó gyerekre, valamint szüleire vonatkozott közvetlenül.
A Biztos Kezdet Gyerekházak hálózata a kormányváltást követő szakmai átalakítást és továbbfejlesztést követően modellértékű programmá vált. Az uniós támogatásból, valamint Norvég Alapból végrehajtott fejlesztést lezáró Gyerekházak további működését először biztosította hazai forrás Magyarország 2012. évi központi költségvetésében.
A Biztos Kezdet Gyerekház hozzájárul a szülők sikeresebb munkaerő-piaci részvételéhez, hiányzó kompetenciáik megszerzéséhez. Szerepet játszik motivációjuk felébresztésében, ismereteik bővítésében, önálló életvitelük megerősítésében. Emellett a Biztos Kezdet Gyerekház mosási, tisztálkodási lehetőséget is biztosít azon családok számára, akik körülményeik miatt erre rászorulnak.
A jövő évtől a támogatás még kiszámíthatóbb lesz, tekintettel arra is, hogy a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI törvény befogadta a Gyerekházat a gyermekjóléti alapellátások körébe. A tervek szerint 2014-től a Biztos Kezdet Gyerekházak a támogató szolgáltatás és közösségi ellátások finanszírozási rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet alapján több évre szóló működési támogatásban részesülnek pályázat alapján.