Május 6. hétfő, Frida, Ivett
Hírek, események 2005. június 22. 08:46

Zöldek elutasítva, felhúzhatják a Tescót

Siklóson tegnap jogerős döntés született: kezdődhet a városban a Tescó építése.
A harkányi zöldek az év elején környezetvédelmi szempontok miatt tiltakoztak az áruház és a vele együtt megépülő benzinkút ellen, s ezzel leállították a kivitelezést. Beadványukat megvizsgálták az Országos környezetvédelmi Felügyelőség szakemberei, s mivel a harkányi aggodalmat alaptalannak ítélték, a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal is rábólintott a helyi építési hatóság eredeti határozatára. Az üggyel kapcsolatban Maranics János, Siklós polgármestere a Dunántúli Naplónak elmondta, hogy a döntés nyomán nemcsak a kivitelezés, hanem a dolgozók előzetes toborzása is megkezdődhet. Utóbbi helyszíne az erre a célra rendelkezésre bocsátott városi szolgáltatóház lesz. Részlet a fellebbezésünkből: " A 7/2005.(III. 1.) KvVM 1. melléklete szerint mind Siklós, mind Harkány felszínalatti víz szempontjából a fokozottan érzékeny és kiemelten érzékeny felszínalatti vízminőség védelmi területen levő települések....." Úgy látszik a környezetvédelmi szakhatóságok ezt a rendeletüket nem ismerik, mert többek között ennek a rendeletnek az alapján eleve el kellett volna utasítani a benzinkút létesítését. Mi csak ennyit tudtunk tenni a világhírű gyógyvízünk védelmébe. Ugyanis nincs a további lépésekre anyagi fedezetünk, igaz az ügy kirobbanásakor támogatási ígéretet kaptunk attól a vezetőtől akinek kutyakötelessége lenne mindenkivel szembeszállni a gyógyvíz minőségének a megóvásáért, de valamilyen okból még csak szóba sem áll velünk, egyszerüen letagadtatja magát. Egyébként a Zöld Forrás Egyesület még írásban nem kapta meg a döntést! Forrás: DUNÁNTÚLI NAPLÓ

Kövessen minket a Facebookon is!