Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2013. június 6. 08:22 | Szerző/forrás: kormany.hu

Hende Csaba: a pilóta nélküli repülőket is bevetették

Hende Csaba: a pilóta nélküli repülőket is bevetették
A Honvédelmi Minisztérium (HM) pilóta nélküli repülőit is alkalmazzák az árvízi munkálatokhoz - jelentette be Hende Csaba tárcavezető szerdán Komáromban a Duna parton tartott sajtótájékoztatóján.

A miniszter azt mondta, a Komárom-Esztergom megyei Tát polgármesterének kérésére használták a HM részvénytársaságai által kifejlesztett pilóta nélküli járműveket az árvízzel sújtotta területek feltérképezésére.

Mint a miniszter felidézte a 2010-es kormányváltáskor a Magyar Honvédségnél csak papíron volt néhány tartalékosa. Most viszont a hivatásos állományon felül 4700 védelmi és műveleti tartalékos katonát is be tudnak vetni \"a sosem látott\" dunai ár elleni védekezésben.

Hende Csaba azt mondta: a Magyar Honvédség az erre megállapított tervek szerint minden erejével azon dolgozik, hogy a dunai árhullám se emberéletben, se az anyagi javakban ne tegyen kárt. Esztergom és Komárom térségében jelentős logisztikai és ellátási feladatokat végeznek, és az esetleges evakuálásban is részt tudnak venni.

A Magyar Honvédség kedden tájékoztatta arról az MTI-t, hogy legalább 8000 embert készek bevetni árvízi védekezésben, amelyben kedden már több mint ezer katona vett részt.

Kövessen minket a Facebookon is!