Dunavecsei táncosok fellépése a Wojtyla Házban
A Szenteste Alapítvány kuratóriumának tagjai kecskeméti programra hívták a Dunamenti Diákotthon népszerű cigány tánccsoportját. Az Isztambuli gyermekfesztiválon Magyarországot képviselő tehetséges táncosok délben a Wojtyla Házban mutatták be fergeteges tánctudásukat. Pásztor Jolán kurátor régi ismerősként köszöntötte a gyerekeket. Emlékeztetett arra, hogy az alapítvány munkatársai 22 éve a karácsony estet mindig az árvák között töltik. Névre szóló, személyes ajándékot visznek Dunavecsére a szentestét intézményben töltő árváknak. Nyáron pedig Kecskemétre várják a gyerekeket, hogy a táncprodukciójukkal színesítsék a város kulturális életét. A hangulatos táncbemutató után jól esett a finom ebéd. Azután pedig a másik kurátor, Héjja János vendégeként a McDonald’s Malomben lévő éttermében kóstolták meg a finom fagyit. A kellemes főtéri szórakozás után pedig a dunavecsei gyerekek a Barátok temploma udvarára siettek és fél négykor részt vettek azon az ünnepségen, melyen Dr. Bábel Balázs érsek úr felszentelte a Wojtyla harangot.