Június 14. péntek, Vazul
Hírek, események 2005. június 24. 09:45

Lassan reális alternativa lesz a bioüzemanyag

A Nemzetközi Energiaügynökség (NEÜ) szerint a bioüzemanyag egyre versenyképesebb lesz a nemzetközi olajár drágulásával, támogatások nélkül is, amennyiben az olajár már a 60 és 100 dollár közötti sávban emelkedik.
Brazil közlések szerint az országban cukornádból nyert bioüzemanyag, az etanol már állami támogatás nélkül is bírja a piaci versenyt, ha a nemzetközi olajár-szint átlépi a 35 dollárt. A NEÜ úgy becsüli, hogy a bioüzemanyagok, azaz az etanol és a biodízelféleségek együtt a világban szállításra használt eszközök mintegy 10 százalékát hajtják majd 2025-ben. Tavaly az etanolgyártás a világban már a teljes járműipari benzinfelhasználás 2 százalékával ért fel, több mint napi 500 ezer hordós olajmennyiségnek felelt meg. Terjed a bio-dízel Németországban A bio-dízel már a legutóbbi üzemanyag áremelkedést megelőzően sikeresen kivívta a helyét a német piacon: 2004-ben 1,2 millió tonnát sikerült értékesíteni, az eddigi legnagyobb mennyiséget. A növekedés így az előző évhez képest 45 százalékos lett. A német bio-üzemanyag ipari szervezet (Deutsche Biokraftstoffindustrie, VDB) szerint az elterjedést elősegítő pozitív impulzusok nem csak az olajárak alakulása felől, hanem a törvényi szabályozási környezet felől is érzékelhetőek. Az adózási kedvezmények nem csak tiszta formában, de a fosszilis eredetű üzemanyagok adalékaként is kifizetődővé teszik már a bio-üzemanyagok alkalmazását. Tavaly már számos olajipari konszern, például a BP, a Shell és a Total megkezdte a bio-dízel bekeverését öt százalékos részarányig a dízel üzemanyagba. Az idén a termelésnek már hozzávetőlegesen negyven százalékát veszi majd fel az üzemanyag hozzákeverés. Arányában a legnagyobb felhasználási forma azonban változatlanul a száz százalékos tisztaságú alkalmazás. Ezen a téren a legnagyobb piacot a flottaüzemeltető szállítási vállalatok adják 45 százalékos részesedéssel. Németországban már 1900 üzemanyagtöltő állomáson lehet bio-dízelt tankolni. A bio-dízel üzemanyag előnyeit már a mezőgazdasági termelők is felismerték. Az Unió részéről is érkeznek az elterjedést ösztönző impulzusok. Brüsszel ajánlásai szerint 2005 végéig két százalékra kell növelni a bio-dízel felhasználás részarányát az összes értékesített üzemanyaghoz képest. Németországban ezt már sikerült elérni. A kínálatot a benzinmotorokban alkalmazható bio-etanol egészíti ki, amit szintén öt százalékos részarányig lehet hozzákeverni a fosszilis eredetű benzinhez. Az etanolt gabonából vagy cukorrépából lehet előállítani. A bio-dízelt Németországban repceolajból készítik. (APA/AP) Forrás: greenfo/mti

Kövessen minket a Facebookon is!