Napi Evangélium: „Akarom, tisztulj meg!”
Elmélkedés:
A leprás meggyógyításának helyes értelmezéséhez tudnunk kell, hogy Jézus korában mindenféle bőrbetegséget leprának tekintettek, még olyanokat is, amelyeket a mai orvostudomány nem nevez annak. A mózesi törvények szerint tilos volt a leprásoknak érintkezniük az egészségesekkel. Ez az előírás a betegség terjedésének megakadályozását szolgálta, de egyúttal a leprában szenvedők teljes kirekesztését is jelentette. A leírásból nem derül ki, hogy milyen súlyos lehetett a leprás betegsége, de abban biztosak lehetünk, hogy nem szabadott volna emberekkel találkoznia, érintkeznie. Amikor a beteg Jézushoz érkezik, az emberek eltűnnek, ami azt jelzi, hogy azonnal visszahúzódhattak a leprástól, nem akarták elkapni betegségét. Jézus viszont nem húzódik vissza, hanem megérinti a beteget, hogy az gyógyulást nyerjen. Úgy is meggyógyíthatta volna, hogy hozzá sem ér, de ő szándékosan érinti meg, hogy jelezze az isteni erő közvetlenségét.
A leprás ezekkel a szavakkal kéri Jézus segítségét: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem” (Mt 8,2). A magyar fordítás félreérthető. A kérésnek ugyanis nem az a lényege, hogy a leprás beteg Jézus akaratától, pillanatnyi hangulatától teszi függővé a gyógyítást, azaz ha akarja, megtisztíthatja, de ha nem akarja, akkor nem fogja meggyógyítani.
A gyógyulni vágyó inkább ezt mondja: te képes vagy arra, hogy megtisztíts. Te rendelkezel azzal az erővel, amivel meg tudsz gyógyítani. Neked olyan hatalmad van, amely felülmúlja az emberi gyengeséget és ez a hatalom képes megszüntetni a betegségeket. A beteg tulajdonképpen ezt mondja: Uram, hiszem, hogy te megtisztíthatsz engem! A leprás tehát kifejezi hitét, hogy Jézusban olyan személyt lát, aki tud neki segíteni, mert isteni ereje van. Ezt a hitet jutalmazza meg Jézus azzal, hogy csodát tesz, meggyógyítja őt. A hit csodát, gyógyulást eredményez. Számomra is.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Házastársak imája: Uram, segíts nekünk, mindig emlékezzünk arra a napra, amikor megismerkedtünk, és megszerettük egymást! Segíts mindig meglátni a jót a társamban és segíts, hogy közösen tudjuk megoldani gondjainkat. Segíts kimondani egymás iránti érzéseinket, és tudjunk bocsánatot kérni egymástól. Uram kezedbe adjuk házasságunkat!