Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2013. június 30. 09:38

Támogatóinkkal ünnepeltük Péter Pál napját , felköszöntöttük a születésnaposokat is

Képgaléria
Támogatóinkkal ünnepeltük Péter Pál napját , felköszöntöttük a születésnaposokat is
A Római Katolikus Egyház naptára piros betűs ünnepként jegyzi június 29-ét, Péter Pál napját, a két pátriárka, egyházalapító apostol Szent Péter és Szent Pál ünnepét. A néphagyomány szerint a halászok és a pápák emlékünnepe is ez a nap. A kecskeméti Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ családja is ünnepel, hiszen névadónk, égi pártfogónk, Szent Péter utódjaként szolgált Rómában. Így már harmadik éve ünnepli a Wojtyla Család ezt a napot. Június 28-án pénteken, 11 órakor kezdődött ünnepünk a ház közösségi termében, ahol. Molnár Zoltán intézményvezető köszöntötte a központ gondozotti körét és a megjelent szponzorokat, támogatókat. Majd átadta a szót Dr. Jeney Gábor, plébános atyának és Nagypál Sándor alpolgármester úrnak, akik köszönetet mondtak a központ vezetőségének és támogatóinak, hogy ez a hely működik. Mint ismeretes minden hónap utolsó péntekje a születésnapozás. Így volt ez ma is, egy kicsit rendhagyó módon. Ugyanis plébános atya és alpolgármester úr adta át az ajándékcsomagokat a hét szülinaposnak - Árva Jánosné, Czirkos Tibor, Farkas Katalin, Kocsis László, Kürtösi József, Oláh Rudolf, Szabó Antal Tibor. Ezután kezdődött a várva várt meglepetés az ünnepelteknek és a szponzoroknak. Varga Zsanna és Olasz Csaba Látó Richárd, karnagy inspirálására egy újabb nagyszerű zenei élményben lehettünk részese. A ’20-as évek magyar, sanzonos világát varázsolták ide. A nap koronája volt az erre az alkalomra készített filézett pontyhalászlé, melyet régi partnerünk, barátunk, Barta László, az országos hírű Algyői Halászcsárda tulajdonosa készített.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok Wojtyla Ház