Rokonok, barátok, ismerősök nélkül volt temetés ismét
A Wojtyla Barátság Központ gondozottjai Hegedűs Ferencnét (57 éves) és Németh Erzsébetet (58 éves) kísérték el utolsó útjukra július 18-án 9 órakor a Kecskeméti Köztemetőben. Sajnos rokonok, ismerősök, barátok ma sem jelentek meg a temetésen, így hárman búcsúztak el a két asszonytól. Az egyesület aktivistái elmondása szerint, mióta felvállalták a szociális temetést, azóta egy temetésen voltak ott az elhunyt barátai. Azóta senki! A ma eltemetettekről sem tudtunk semmit, senkitől nem tudtuk meg élettörténetüket. Zenével, verssel, imával búcsúztatták el az elhunytakat. „Adj Uram Örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki” Nyugodjanak békében!