Július 31. szerda, Oszkár
Hírek, események 2013. augusztus 19. 13:17

Ünnepi gondolatok

Ünnepi gondolatok
Augusztus 20. közeledtével az államalapításra, Szent István királyunkra emlékezik Magyarország: a nagyvárosokban és a kistelepüléseken egyaránt lázas készülődés előzi meg a nemzeti ünnepet. Felidézzük múltunkat, visszatalálunk gyökereinkhez. Kecskeméten augusztus 20-a minden esztendőben kiemelt figyelmet kap, hiszen beépül a város legnagyobb rendezvényébe, a Hírös Hét Fesztiválba. Ez utóbbi arra hivatott, hogy minden hagyományunkat híven őrizze, ez a célja az új kenyér ünnepéhez kötődő programoknak, a mezőgazdasági termékek bemutatóinak, a család, a közösség összetartását, erejét megmutató rendezvényeknek. Jó alkalom ez arra, hogy megmutassuk értékeinket és eredményeinket, hiszen mindkettőben bővelkedünk. Az utóbbi évek fejlesztései, beruházásai világszerte egyre ismertebbé tették Kecskemétet, egyre kedvezőbb hírös városunk megítélése országos és nemzetközi szinten egyaránt. Az elmúlt egy évünk is szorgos munkával telt, tovább gyarapítottuk az elődeink által ránk hagyott örökséget, és továbbra is azon dolgozunk, hogy élhető, kultúrában, tudásban, lehetőségekben gazdag várost teremtsünk. Erről szólnak a befejezett, a folyamatban lévő és az előkészítés alatt álló fejlesztéseink. Mondhatnánk: Kecskeméten augusztus 20-a egy hétig tart. Méltó módon ünneplünk, hiszen az élhető városnak szerves része a gazdag programkínálat, amellyel ugyancsak elismerést vívott ki magának a Hírös Hét Fesztivál. Ezen a városi rendezvényünkön – ahogy a többi nagyszabású programsorozataink szervezésekor is - különös figyelmet fordítunk arra, hogy a hétköznapokat minél többször ünnepnek tekinthessék a kecskemétiek és az ide látogatók. Dr. Zombor Gábor polgármester

Kövessen minket a Facebookon is!