Július 31. szerda, Oszkár
Hírek, események 2013. szeptember 1. 16:04

Rómában folytatódik a per

Képgaléria
Rómában folytatódik a per
Lezárult az egyházmegyei szakasz a Ferences vértanuk boldoggá avatási eljárásában. Rómában folytatódik a per. Károlyi Bernát és 6 társa boldoggá avatási eljárásának egyházmegyei szakaszát augusztus 31-én 19 órakor ünnepi vesperás keretében zárták le a Pasaréti ferences templomban. A szertartást Paskai László bíboros úr, egykori ferences szerzetes vezette. A családias hangvételű ünnepi eseményen jelen volt a kecskeméti, néhai Ferences templom küldöttsége is, hogy együtt imádkozzon a boldoggá avatási eljárás sikeréért. Hiszen Károlyi Bernát egykori kecskeméti Ferences rendház főnök életének egy szakaszát a Szent Miklós templomban és a hozzátartozó Ferences kolostorban (ma a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet) töltötte. A hét ferences vértanú Hajnal Zénó, Károlyi Bernát, Kiss Szaléz, Kovács Kristóf, Körösztös Krizosztom, Lukács Pelbárt és Kriszten Rafael 1944 és 1954 között életáldozatával tett tanúságot hitéről és emberszeretetéről. Emlékük és tiszteletük rendtársaik és a hívek körében. „Életüket adták, hogy nekünk életünk legyen”- mondta róluk Erdő Péter bíboros 2011. november 27-én, amikor megnyitotta az egyházmegyei eljárást. Az elmúlt két évben kilencven tanút hallgatott ki az egyházi bíróság. Köztük volt Mikus Sándorné, a vajdasági születésű, de a kecskeméti ferences harmad rendi közösség vezetőtagja is. A vatikáni szentté avatási kongregációhoz kerülő dokumentum együttes közel 3000 oldalt tesz ki, melynek ünnepélyes lezárása, lepecsételése augusztus 31-én volt. A szenté avatási eljárás Rómában folytatódik ez év szeptemberétől. Kálmán Peregrin az eljárás viceposztulátora beszédében kihangsúlyozta, hogy ezen hét személy együttes boldoggá avatási felterjesztése egyedülálló a ferences rend történelmében. Ferences testvéreink utat tapostak számunkra a XX. század viharaiban és nyomdokaikban eljuthatunk Krisztushoz. Képeink az ünnepi vesperáson készültek.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház