Napi Evangélium: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”
Elmélkedés:
Ha a mai evangélium mélyére nézünk, felfedezzük a történések belső mozgatóerejét: Jézus szavát. A nép azért keresi őt, hogy szavát hallgassa. Az emberek észreveszik, hogy Jézus szavai, tanítása mögött különleges isteni erő rejlik. Szavának hatalma van a gonosz lelkek felett, parancsoló és újjáteremtő szava csodás módon meggyógyítja a betegeket. Szavára elnémulnak a rossz szándékúak, akik bele akarnak kötni tanításába.
Miután az Úr befejezte a nép tanítását, szava ismét felcsendül, megparancsolja a halászoknak, hogy induljanak a tengerre és vessék ki a hálót. Ők Péter vezetésével engedelmeskednek szavának. Ha más mondaná ugyanezt, talán meg sem tennék. Jézus ugyan nem rendelkezik tapasztalattal a halászat területén, de szavának ereje van. Ekkor csoda történik. Egész éjszaka semmit sem fogtak, most mégis eredményes lesz munkájuk. Jézus szavának hallgatása és az annak való engedelmesség csodát eredményezett.
A csodálatos halfogást követően Jézus ismét megszólal, ezt mondja Péternek: „Ezentúl emberhalász leszel” (Lk 5,10). Minden emberhalász Isten üzenetével, Isten tanításának hirdetésével fogja az embereket, de nem önmaga, hanem Jézus számára. Az emberhalászatnak az a célja, hogy Jézus szolgálatába állítsa az embereket és meghívja őket közösségébe. Az emberhalászok engedelmessége napjainkban is csodát eredményez az igehirdetés és a tanúságtétel terén. Hallgatok-e Jézus szavára? Hirdetem-e igazságát?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenünk, add, hogy a Te akaratodat mindig készségesen teljesítsük, hogy Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai nem a Te gondolataid, e világ útjai nem a Te útjaid. Add, hogy ebben a világban élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket, mert szeretnénk a Te útjaidon járni. Vezess bennünket a Te parancsaidnak útján, a hit útján végső célunk, a teljesség felé!