Sándor atya heti-levele a Széchenyivárosból
A hét ünnepei, szentjei:
hétfő: Szent Kornél pápa és Szent Ciprián püspök és vértanúk
kedd: Bellarmin Szent Róbert püspök és egyháztanító
csütörtök: Szent Januáriusz püspök és vértanú
péntek: Koreai vértanúk
szombat: Szent Máté apostol
Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy házassági évfordulójuk. A jó Isten áldása legyen életükön!
Minden közösségből szeretettel hívók és várok egy vezetőt vagy képviselőt a csoportvezetők fórumára hétfőn 19 órára a plébánia Tanácstermébe.
Kedden este 6 órakor indul újraa bibliaóra. Témánk: Nők a Bibliában. Szeretettel hívunk minden érdeklődőt.
Szentségimádás lesz papi és szerzetesi hivatásokért, családjainkért péntekenként 17 órától a szentmise kezdetéig.
Szombaton 10 órakor Böjte Csaba ferences szerzetes fog misézni a Nagytemplomban. A szentmisén a dévai gyermekek fognak énekelni, akik a mise után rövid koncertet fognak adni. A szentmisén perselyezni fogunk, az adományokat Csaba testvér árváinak megsegítésére fogjuk odaadni.
Szombaton, 16.00 órától nótadélután és nosztalgia buli, a Kecskeméti Nótások Baráti Köre Egyesület zenés-táncos estje lesz a Nagyteremben. Jegyek 1.000 Ft-ért kaphatok az irodában. Részletek a plakáton.
A hittanos tanévnyitó Veni Sancte szentmise jövő vasárnap de. 9 órakor lesz. Hívjuk és várjuk rá az iskolásokat, kicsinyeket és nagyokat egyaránt szüleikkel együtt. A szentmisében megszenteljük az iskolatáskákat, Isten áldását kérve az előttünk álló tanévre, és imádkozunk azért, hogy könnyítse a ránk váró terheket. Ezért kérünk benneteket, hogy az iskolatáskátokat (üresen, könyvek és egyéb tartalom nélkül!) hozzátok magatokkal! (Az esti misében is megszenteljük a táskákat.)
Jövő vasárnap a délelőtt 11 órakor kezdődő püspöki Szent Liturgiával ünnepeli a kecskeméti görögkatolikus szervezőlelkészség megalapításának 5. évfordulóját. Részletek a plakáton.
Újra indul a filmklub is plébániánkon. A következő vetítés szeptember 24.-én 18:00 órától lesz. A film az \"Életrevalók\" lesz, egy díjnyertes alkotás, amely a szakértők szerint újraértelmezi a szolidaritás és az áldozathozatal fogalmát. További részletek a plakáton.
Ismerd meg Egyházmegyéd zarándoklat!2013. október 12. szombat. Program: Kecskemétről indulás 7.00. Utána Páhi, Kiskőrös (Petőfi szülőháza,Közúti Szakgyűjtemény,), Akasztó, Solt, Dunapataj, Kalocsa (Érseki könyvtár, kincstár, szentmise) Jakabszállás templomainak a megtekintése. Érkezés Kecskemétre kb. 19.30. Az útiköltség és a belépő egy részét pályázaton megnyertük. útiköltség, ebéd és belépők 2.700 Ft. Jelentkezni az irodában kell a részvételi díj befizetésével szept. 30-ig. Minden korosztálynak nyitott az út.
Október 20-án, vasárnap a 9 órai szentmisén lesz jubiláns házasaink hálaadása. Azok jelentkezését várjuk okt. 05-ig (irodában, telefonon, mailben), akik 5-10-15 stb. évvel ezelőtt kötöttek egyházi házasságot bármelyik templomban, de itt szeretnének ünnepelni.
Miseszándékoterre a hétre még el tudunk fogadni.
Plébánia katekézisek, hittanórák:
6-7-8. osztály: hétfő 17.00-18.30
Elsőáldozók szerda 17.00-18.00
Középiskolások csütörtök 17.30-19.00
Egyetemisták a hónap 2. és 4. péntekje 20.00-22.00
Ministránsok péntek 17.00-17.45