Napi Evangélium: „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!”
Elmélkedés:
Az előző részek folytatásaként a bűnösökkel való érintkezés témája szerepel az evangéliumban. Jézus korában a vallási törvények szigorúan tiltották a zsidó emberek számára, hogy bűnösökkel érintkezzenek vagy találkozzanak. Jézus ismét átlép egy határt, amikor engedi a bűnös asszony közeledését, megengedi érintését. Azt jelzi, hogy az irgalmas Isten szeretné megszüntetni a távolságot önmaga és a bűnös között. Az ember magatartása a felé közeledő irgalmas és megbocsátó Isten irányában nem lehet más, mint hogy bűnbánattal és alázattal elfogadja Isten közeledését. A megbocsátást Isten legnagyobb ajándékaként tekinthetjük, mert ennek köszönhetően juthatunk el az üdvösségre. Az isteni szeretet indítson minket bűneink megvallására!
Szent Lukács művét jogosan nevezzük az „irgalmasság evangéliumának,” hiszen a négy evangélium közül ez mutatja be a legjobban a bűnösöknek megbocsátó Jézust. Csodálatos példabeszédekben tárja fel Isten irgalmát, gondoljunk csak az elveszett bárányról, a tékozló fiúról vagy az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédekre, hogy csak a legfontosabbakat említsük.
Tanítása mellett cselekedeteivel is az isteni irgalmasságot teszi jelenvalóvá a mi Urunk. A farizeus házában történtekből kiderül, hogy a bűnös asszony keresi a bűnbocsánat ajándékát. Azért megy Jézushoz, hogy kifejezze iránta szeretetét. Szeretetének jutalmaként a legnagyobb isteni ajándékot nyeri el, bűnei bocsánatát. Keresem-e Istent, aki eltörli, megbocsátja bűneimet?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Isten, az aratás ura, aki egyszülött Fiad által tanítottál bennünket arra, hogy imádkozzunk munkásokért aratásod részére, kérünk, ajándékozz meg sok ifjú lelket a papi és szerzetesi hivatás kegyelmével. Tekints kegyesen néped könyörgésére. Áldd meg azokat, akiket szolgálatodra és lelkünk gondozására kiválasztottál, hogy általad megszentelve méltó munkások legyenek a Te szent aratásodban.