Július 31. szerda, Oszkár
Hírek, események 2013. szeptember 30. 09:44 | Szerző/forrás: Kecskeméti Hírhatár

A Nyíri erdőben rendezték a XVII. Erdők Hete országos megnyitó ünnepségét

Képgaléria
A Nyíri erdőben rendezték a XVII. Erdők Hete országos megnyitó ünnepségét
Tizenhetedik alkalommal rendezik meg az Erdők Hetét, melyet a látogatók szerte az országban érdeklődve várják. A szeptember 30-ától október 6-áig tartó programok között lesz erdészek vezetésével tartott erdei kirándulás, családi nap, kisvasúti és erdei iskolai rendezvény és múzeumi látogatás, de ez alkalomból rendezik a magán erdőgazdálkodók éves nagyrendezvényét is. Idén az országos megnyitót a Kecskemét-Hetényegyházi Nyíri erdő Vackor Vár Erdészeti Erdei Iskolában tartották szeptember 27-én.

Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés minden évben mintegy száz helyszínen és különböző programmal várja a természet járókat. Az Erdők Hete programsorozat témájául Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter idén az erdő közjóléti, turisztikai szolgáltatásainak bemutatását jelölte meg. Az ország területének egyötödét borító erdők több tízmillió látogatót fogadnak évente, a gyalogos turistától a kerékpáros túrázón át a napi rendszerességgel sportolókig.

Az Erdők Hete programsorozat nyitó rendezvényét szeptember 27-én, pénteken délután tartották, amely Kecskemét mellett, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Vackor Vár Erdészeti Erdei Iskolájának tíz éves jubileumi ünnepségével kezdődött. Ez egyben a „Muzsikál az erdő a Hírös Városban” nyitóeseménye is volt. A megnyitó ünnepségén ünnepi beszédet mondott Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója,Bognár Lajos helyettes államtitkár, Nagy András, az MFB Zrt. Agrár Vagyonkezelési Igazgatóság igazgatója, Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke, Nagypál Sándor, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, és Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke is. Az ünnepség narrátora Lomniczi Gergely, az Erdők Hete rendezvényeit útjára indító Országos Erdészeti Egyesület főtitkára volt.

A vendégeket házigazdaként elsőként köszöntő Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója bemutatta a Vackor Vár Erdészeti Erdei Iskolát, melyet Dr. Göbölös Antal, az Állami Erdészeti Szolgálat Kecskeméti Igazgatóságának igazgatója Sódar Pállal, a KEFAG akkori vezérigazgatójával közösen álmodott meg 2001-ben. Nyitray András országgyűlési képviselő jóvoltából a tervek Makovecz Imre, a két éve elhunyt világhírű építész közreműködésével készültek.

- Iskolánk fő célkitűzése a 6-tól 18 éves korosztály természetszeretettének, környezetbarát szemléletének és viselkedésének kialakítása, fejlesztése - mondta Sulyok Ferenc. - Ezen belül pedig az erdőgazdálkodás bemutatása. Vendégeink, akik száma az elmúlt 10 évben meghaladta a 25 ezer főt,  csoport-terepgyakorlaton ismerhetik meg az erdei növény és állatvilágot, az erdészek munkáját, és az erdőgazdálkodás fogásait.

Bognár Lajos helyettes államtitkár annak a véleményének adott hangot, hogy az Erdők Hete rendezvénysorozat az idén egy olyan különleges helyen kezdődik a Nyíri Erdőben, mely nagyon jól jelképezi az erdők egyik legfontosabb funkciója, a közjóléti szerep jelentőségét. Nagypál Sándor, Kecskemét alpolgármestere pedig beszédében azt emelte ki, hogy Kecskemét városának évszázadok óta nagyon fontos az erdő. Jelenleg is több mint 140 hektárnyi erdőterületet birtokol a város.  

Az alpolgármester egy versrészletet idézett: \"A fák tömege a föld tüdeje, a föld ősereje. Nélküle az állatok nem lennének állatok. Becsüld a fát! Ne bántsd az ágát! Nyáron ő ad menedéket, ’s ő védi a csemetédet. Védd a természetet!”

Az ünnepi köszöntőket követően erdei játszóteret avattak a Vackor Vár mellett, majd a „Muzsikál az erdő a Hírös Városban” sorozat első koncertjét hallgatták meg a résztvevők.

A pénteken kezdődött országos programsorozat zárásaként, október 5-én az ország legrégebben alapított erdei iskolájának, a Pilisi Parkerdő Zrt. Madas László Erdészeti Erdei Iskolájának 25 éves évfordulójára emlékeznek Visegrádon. Budapesten, a Vajdahunyad várban pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium várja szórakoztató programokkal a gyermekes családokat az erdők titkait játékos programokkal bemutató „Erdők Szentélyébe.”

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház