Július 31. szerda, Oszkár
Hírek, események 2013. október 14. 08:24 | Szerző/forrás: MTI

A víz legyen az együttműködés forrása

Képgaléria
A víz legyen az együttműködés forrása
A víznek az együttműködés, a jólét forrásának kell lennie, nem pedig konfliktusforrásnak - hangoztatta Martonyi János külügyminiszter 2013. október 11-én, a Budapesti Víz Világtalálkozó utolsó napján. A tárcavezető a nemzetközi tanácskozáson mondott zárszavában kiemelte: ideje nagyobb figyelmet szentelni a vízellátás biztonságnak, meg kell adni a vízgazdálkodásnak jól megérdemelt helyét az új fejlesztési agendában.

Hangsúlyozta: a 2015 utáni fenntartható fejlesztési célok között szükség van egy olyan külön célra, amely a vízkérdéssel foglalkozik. E fejlesztési cél kidolgozásánál a millenniumi fejlesztési célok tapasztalataiból kell kiindulni, a gazdasági és környezeti szempontokat is figyelembe kell venni - magyarázta. A tárcavezető kitért a vízzel kapcsolatos katasztrófák kérdésére is.

Rámutatott: egyetlen ország sem előzheti meg ezeket egymaga, ez csak együttműködéssel lehetséges. Martonyi János azt mondta: a konferencia remélhetőleg megváltoztatta a nemzetközi közösség gondolkodását a vízgazdálkodásról. Úgy tűnt, az elmúlt évtizedekben a világ mintha elfelejtette volna a víz jelentőségét - tette hozzá.

A találkozó lezárását követő sajtótájékoztatón a külügyminiszter azt mondta, példa nélküli volt a négynapos tanácskozás, valós párbeszéd alakult ki a vízkérdésről. Mindenki szerint sikeres volt a konferencia - jegyezte meg. Közölte: több mint száz országból 1300 résztvevő jelent meg az eseményen. Kiemelte: \"a víz egyesít, nem pedig szétválaszt\".

Talán a tanácskozáson nem találtak megoldást minden kérdésre, de a résztvevők valamennyien egyetértettek abban, hogy mindenképpen megoldást kell találni - fogalmazott a miniszter. A külügyminiszter emlékeztetett: a konferencia résztvevői nyilatkozatot fogadtak el, amelyben megerősítették, hogy önálló, vízzel foglalkozó fejlesztési célt kell megfogalmazni.

Dogan Altinbilek, a Víz Világtanács alelnöke a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy tavaly a Rió+20 csúcstalálkozón született meg a döntés, hogy fenntartható fejlesztési célokat dolgoznak ki a 2015 utáni időszakra. Ezért időszerű és fontos esemény volt a budapesti találkozó, hiszen szükség volt egy tanácskozásra, ahol az érintettek találkozhattak, hogy megvitassák, milyen legyen a vízről szóló fejlesztési cél - mutatott rá.

Hozzátette: már 36 éve nem volt a vízgazdálkodással foglalkozó nemzetközi tanácskozás. Dogan Altinbilek szerint történelmi jelentőségű volt a budapesti tanácskozás, hiszen a kormányok, a civil szervezetek, az üzleti élet, a tudomány és az ifjúság képviselői is itt voltak, és végül nyilatkozatot fogadtak el a vízkérdéssel kapcsolatos álláspontjukról.

Kövessen minket a Facebookon is!