Július 31. szerda, Oszkár
Hírek, események 2014. március 18. 15:32

Országjárásra indul a szentkúti kegyszobor

Országjárásra indul a szentkúti kegyszobor
A Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely felújítási munkálatainak tavaly őszi megkezdése óta a búcsújáró hely legféltettebb kincse, a kegyszobor a pesti Szent István-bazilikában vendégeskedett, most, nagyböjtben pedig országjárásra indul.

Első útja március 19-én a pasaréti ferences templomba vezet, ahol 17.15 és 20 óra között fogadja a hívek hódolatát. A következő állomás március 22-én Szent István városa, Székesfehérvár. Itt reggel fél 10-kor énekes-imádságos körmenetben kísérik a püspöki palotától a székesegyházba, ahol 10 órakor közös, szervezett imádság és ének keretében köszöntik a Szűzanyát. 11 órakor ünnepi szentmise kezdődik, amelyre elsősorban a vidékről érkező híveket és paptestvéreket várják. A szentmise után a székváros egyházközségeinek vezetésével imaórákat tartanak. Délután 5 órakor kezdődik a záró szentmise, elsősorban a székváros hívei és papjai részvételével. A hívek a székesegyház előtt köszönnek el Máriától és a karján ülő Kisdedtől.

A kegyszobor következő állomásai március 26-án a pesti ferences templom, április 2-án pedig a Margit körúti ferences templom. Mindkét helyen 17.00–20.00 között imaórával és szentmisével köszöntik a szentkúti Szűzanyát.

A nagyböjti országjárás utolsó állomása Szent Erzsébet szülővárosa. A sárospataki bazilikában április 4-én 17 órától másnap 16 óráig lehet imádkozni a kegyszobor előtt.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház