Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. március 26. 15:16

„TETTHELY” Őszikék

„TETTHELY” Őszikék
Bűnmegelőzési előadás-sorozat indult az idősek részére a kecskeméti színházban. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és a Katona József Színház a bűnmegelőzés lehetőségeinek kiszélesítése érdekében az országban egyedülállóan 2012. májusában elsőként szervezett „TETTHELY” címmel bűnmegelőzési előadásokat a középiskolás korosztály részére.

Az előadások pozitív visszajelzést kaptak és a kezdeményezés országosan is ismertté vált.

A különböző jogsértések által rendkívül veszélyeztetett az idős korosztály is, akik életkorukból, egészségi állapotukból, jóhiszeműségükből adódóan válhatnak bűncselekmények áldozatává.

Az idősebb korosztály részére kidolgozott bűnmegelőzési célzatú jelenetekkel folytatódik az előadás-sorozat „TETTHELY” Őszikék címmel. 

A rendezvény megnyitóját és az első előadást 2014. március 24-én hétfőn 11 órakor tartották. Az előadást megnyitotta Cseke Péter színházigazgató és Szabó Vendel r. alezredes, a megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.

Az epizódok a jogos önvédelem, a trükkös lopások és a házasságszédelgés témáit ölelik fel. A színművészet eszköztárával bemutatott jeleneteket interaktív módon dolgozza fel a közönség a jelenlévő bűnmegelőzési szakemberekkel, akik a felmerülő kérdésekre is válaszolnak.

Kövessen minket a Facebookon is!