Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. április 16. 14:31

Petőfi útjait jártuk végig

Képgaléria
Petőfi útjait jártuk végig
Petőfi túrán járt a Porta Egyesület aktivista köre április 15-én. A napot Szabadszálláson kezdte a csapat, ahol a polgármesteri hivatalban kiállított híres festők, írók képarcait, Petőfi szerelmének ruhájának rekonstrukcióját, és a kun hagyományokról szóló óriási színes homok festményt láthattuk. Idegenvezetőnk ezután a helytörténeti múzeumba kalauzolta a csapatot, akik a régi korok öltözködési stílusáról, használati eszközeiről, és a Petrovics család szabadszállási tartózkodásáról kaptak tájékoztatást.

Majd egy másik nagy költőnk, József Attila nagyapjának házához, a Dörmögő házhoz buszoztak a kirándulók. A kiskonyhás, kisszobás ház egykor Pőcze Imre tulajdona volt. József Attila gyerekkorában testvéreivel sokszor megfordultak itt és napokat töltöttek el a nagyszülőknél. Élményeiről verseiben is olvashatunk. A költő nagypapáját hívta dörmögőnek egyik versében, így kapta a ház a nevét is. Egy közös fotózkodás után elindultunk a helyi tájházba, ahol egy módosabb család házát mutatták be. A csapat dél körül elindult Apostagra, ahol már Zakar Zoltán polgármester várta őket a helyi zsinagóga előtt. A zsinagógában polgármester úr elmesélte a település történetét, a falu látványosságait, majd Komáromi Petrának átadta a szót, aki a zsinagóga egykori színes életéről, lelkes hívőiről beszélt. Ma faluházként használják a falubeliek. Azt is megtudtunk miért. A zsinagógákat nem szokás felszenteli, egy épületet addig használnak templomként, amíg abban egy tóra van. Itt sajnos nincs. - hallhattuk idegenvezetőnktől. Kullancs veszély miatt, a bátrabbak a zsidó temetőbe is bementek. Azok pedig, akik nem mertek odamenni, bánhatják!

Az éhes csapat következő állomása Dunavecse volt a Sarki csárdába, ahol forró fokhagyma krémlevessel, rántott szelettel és vegyes körettel. A laktató ebéd után Szalkszentmártonra ment a Petőfi útját járók, akiket Káposztás Tibor polgármester várt, Petőfi emlékmúzeuma után idegenvezetést tartott a városon. A református templomot a helyi lelkész mutatta be, és mondta el terveit a jövőre nézve. A fáradt, de annál lelkesebb csapat ezután ismét felszállt a buszra, ahol egy 13+1 egyes totóval ütötték el az időt. Annyira belemerült a csapat, hogy hipp-hopp és máris Ballószögön voltak a Hetényi Pincészetben, ahol Hetényi József és felsége várta a borozni vágyókat. Az általuk készített 8 fajta bort mind végig kóstolták, közben pedig mindent megtudtunk az adott fajtáról.

Sok-sok új, közös élménnyel tért este haza a csapat!

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház