Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. május 19. 10:26 | Szerző/forrás: baon.hu

Tésztaünnep a város főterén

Képgaléria
Tésztaünnep a város főterén
A hatalmas délutáni eső sem tudta elvenni az emberek jókedvét a szombati Izsáki Tészta Majálison. A rendezők felkészülten várták az égi áldást. Az izsáki tésztaünnepet hatodik alkalommal rendezte meg az Izsáki Házitészta Kft. és a Vino Étterem a város főterén. Juhász Sándor, a tésztagyár vezetője lapunknak elmondta: látva a csütörtöki-pénteki országos vihart, sátrakat béreltek, amelyeket a főtéren állítottak fel, mert számítottak egy nagyobb zuháréra. Tartva a nagyobb égi áldástól az elmúlt évekkel ellentétben most az iskolásoknak nem engedték meg, hogy az osztályok részt vegyenek a főzőversenyen. A programok egészen az esti égszakadásig rendben lezajlottak.

Reggel kilenckor Mondok József polgármester köszöntője után Bányai Gábor országgyűlési képviselő méltatta az izsákiak tavaszi ünnepét, majd meggyújtotta székelyföldi vendégek bográcsa alatt a tüzet. Délelőtt a főzők utcájában 75 bográcsban készült valamilyen tésztás étel, melyeket Kecskeméti Krisztián világbajnok mesterszakács és három zsűritag minősített a nap során. Az Izsáki Házitészta Kft. négy mázsányi tésztával segítette elő a főzőverseny sikerét, a korábbi évekhez hasonlóan.

A családi vállalkozásnál dolgozó munkatársak az érdeklődők előtt gyúrták az aranysárga tésztát, melyet a déli tésztanyújtó versenyben bárki kipróbálhatott. Délelőtt kellemes szűrt napsütésben főztek a csapatok, ekkor rendezték meg a VII. Kolon-Kupa futóversenyt, mely a főtérről indult. A cég dolgozói délben a tésztamustra keretében ragulevessel kínálták az éhes vendégeket. Ezt délután még két alkalommal megismételték, így csak az maradt éhen, aki nem állt sorba kóstolóért. Az ebédet követően huszonöt diák és ugyanannyi felnőtt számára tésztanyújtó versenyt rendeztek. Mindenki 30 deka, nyolc tojásból készült tésztát kapott. A kinyújtott aranysárga tészta átmérőjét Juhász Sándorné cégvezető ellenőrizte. A felnőtt győztes 80 centiméterrel nyert, s vitte haza a vándor sodrófát.

Kecskeméti Krisztián zsűrielnök lapunknak elmondta, hogy 75 minta kóstolása komoly kihívást jelentett a szakmában járatos séfeknek. Kiváló ételeket ízleltek, az egyik érdekes élményt az egyik olasz induló sajátos ízvilága jelentette számára. A 17 órai eső szerencsére nem mosta el a népünnepélyt, megtartották az esti néptánc programokat és nagykoncertet is.

 

Fogadják szerettel a baon.hu cikkét, és képeinket!

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház