Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. június 3. 09:03

Szépen dolgoznak a kis kertészek! A Vesd bele magad! Program 2014. évi eredményei

Az AGRYA 2011-ben indította el a Vesd bele magad! Programot, amelyet 2014-ben immáron a negyedik évben szervezett meg. A Vesd bele magad! Program során kisiskolás, jellemzően 6-10 éves gyerekek kaptak vetőmagcsomagot, benne 5 zöldség vetőmagjával (zöldborsó, hónapos retek, vöröshagyma, sárgarépa, cékla). Az általános iskolák koordinációja mellett a gyerekektől azt kértük, hogy a vetőmagot otthon vessék el, és ami megterem, azt fogyassza el a család. A cél a szemléletformálás, hogy megmutassuk, kevés munka befektetésével egy család meg tudja termelni a saját ellátásához szükséges friss zöldséget és nem kell azt a nagyáruházakban megvásárolni. Ezen túl a gyerek felelősségérzetét is fejleszti a Program, hiszen rajta múlik, hogy az elvetett magból mi lesz, lesz-e egyáltalán belőle valami. A Programot évek óta nem szociális alapon szervezi az AGRYA, így nincs semmiféle különbségtétel a gyerekek között, a cél a szemléletformálás és a tájékoztatás. A Program fővédnöke Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Az induláskor, 2011-ben 22 általános iskola 2.147 diákja vett részt a Programban. 2012-ben már 339 általános iskola 21.146 diákja, 2013-ban 394 általános iskola 24.675 diákja kapcsolódott be a Programba. A 2014. évben zártkörűen, csak a már 2013-ban is a Programban szereplő iskolák között meghirdetett Programba 241 általános iskola 14.920 kisdiákja kapcsolódott be és kapott vetőmagcsomagot március közepéig. Az iskolák egyharmada már harmadik éve részese a programnak, a kezdeti 22 iskolából három iskola diákjai még 2014-ben is veteményeznek! A magokat a gyerekek elvették és szépen fejlődnek a vetemények, van mit megmutatni!

A gyerekek az élményeiket, fotóikat, rajzaikat immáron 2011. óta az önkéntes segítőként  közreműködő általános iskolai pedagógusok segítségével a www.vesdbelemagad.hu weboldalon osztják meg az érdeklődőkkel. A 2014. évi kertészkedésről több száz blog bejegyzés és közel 2000 fotó került fel a Program weboldalára.

A Program pénzügyi alapját az előző három évnek megfelelően csak pénzbeli magánadományok jelentik, tehát bármiféle állami támogatás nélkül biztosítja az AGRYA a vetőmagcsomagokat.

A múlt évhez hasonlóan a Cargill Magyarország a projekt kiemelt támogatója. A Program finanszírozásához magánszemélyek és az AGRYA partnerei - Axiál, Yara, Syngenta, OTP Bank, AGRO.bio is hozzájárultak.

A Programban résztvevő iskolákat az AGRYA megkérdezte, hogy megmutatnák-e a Vesd bele magad! helyi lebonyolítását, eredményeit. Az alábbi listában szereplő bács-kiskun megyei iskolák szívesen látják, várják a sajtó munkatársainak közvetlen érdeklődését!

A Program sajtó nyilvánosságát vállaló iskolák és a helyi kapcsolattartók elérhetőségei

 

 

Iskola neve

Település

Megye

Telefon

E-mail

Koordinátor neve

EJF Gyakorló Általános Iskolája

Baja

Bács-Kiskun

79/425444

[email protected]

Nemes Gáborné
Kupszáné Ozvald Katalin

Dusnok - Fajsz Társult ÁMK

Fajsz

Bács-Kiskun

78/368-478

[email protected]

Csere Károlyné

EMMI Kalocsai Gyermekotthon

Kalocsa

Bács-Kiskun

78/461366

[email protected]

Thiesz Éva

Móra Ferenc Általános Iskola és AMI

Kerekegyháza

Bács-Kiskun

76/545070

[email protected]

Szakálné Galbavi Márta

Kövessen minket a Facebookon is!