Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. június 4. 09:42

A szabadtéri liturgikus tér után a kegyoltár és a szentély is újjászületett Szentkúton

A szabadtéri liturgikus tér után a kegyoltár és a szentély is újjászületett Szentkúton
A Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely szabadtéri liturgikus terének és új mozaikkompozíciójának elkészülte után, június 3-án befejeződött a szentkúti bazilika kegyoltárának restaurálása és az új liturgikus tér kialakítása is.

A korábbi kegyoltárt életveszélyes állapota miatt kellett elbontani és felújítani, de a felújítás során előkerült a kegyszobor eredeti, barokk szoborszekrénye is, amely most már várja a Szűzanya hazaérkezését a budapesti Szent István-bazilikából, ahová 2013 őszén érkezett a szobor. Itt az elmúlt hónapok folyamán a különféle vallási társulások rendszeresen kifejezték tiszteletüket a Szűzanya előtt. A befogadásért, a kegyszobor budapesti elhelyezésének biztosításáért a nemzeti kegyhely ferences szerzetesi hálásak Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek, Snell Györgynek, a bazilika plébánosának és munkatársainak. Ugyanígy köszönetüket fejezik ki Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspöknek és azoknak az egyházközségeknek, amelyek a kegyszobor zarándoklata során befogadták a Szűzanyát.

A kegyszobrot június 6-án búcsúztatják a Szent István-bazilikában. Kihelyezésére 17.30-kor kerül sor, a 18 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros. A szentmise után a hívek 20. óráig a bazilika Szent Jobb-kápolnájában leróhatják tiszteletüket a Boldogságos Szűz előtt.

A kegyszobor hazautazása közben megáll Pásztón. Itt június 7-én a plébániatemplomban 9 és 10 óra között Mária-áhítatot tartanak. Innen 10 órakor gépkocsikaraván kíséri a Szent Szűz szobrát szállító járművet Mátraverebély-Szentkútra. A bazilika előtt 10.30-kor kezdődik Szentkút ékességének fogadása. A szertartást és az azt követő szentmisét Dobszay Benedek ferences tartományfőnök végzi, a szentbeszédet Juscsák Nilus munkácsi görög katolikus püspök, ferences szerzetes mondja.

A pénteki liturgiára hívják a ferencesek a budapesti és a főváros környéki híveket. A szombati szertartásokra pedig a zarándokokat és azokat az adakozókat és művészeket, munkásokat, akiknek közreműködése nélkül nem valósulhatott volna meg ez a megújulás.

A szentkúti bazilikában a freskótisztítást B. Juhász Györgyi, a farestaurátori munkálatokat Ferenczy Attila vezetésével végezték. A liturgikus tér terveit Nagy Tamás készítette, az új bútorelemeket Ignácz Erika tervezte és az Ltv Voglauer kivitelezésében kerültek felállításra. A komplex kivitelezési munkálatokat a Confector Mérnök Iroda irányította.

A pünkösdi ünnepek alkalmából június 7-én 18 órakor kerül sor a szabadtéri mozaikkompozíció megáldására, éjszaka virrasztás lesz a bazilikában. Június 8-án, pünkösd napján Palánki Ferenc egri segédpüspök, 9-én pedig Beer Miklós váci megyéspüspök mutatja be a 11-kor kezdődő szentmisét és vezeti a körmenetet. A szentkúti ferencesek pünkösdhétfőn a házassági jubileumukat ünneplő házaspárokat is várják, akik megújíthatják házassági fogadalmukat, és külön áldásban részesülnek. A kegyhely ez évi búcsúrendje megtalálható a katolikus hetilapokban és a www.szentkut.huoldalon.

Kövessen minket a Facebookon is!