Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. június 16. 08:20

Sándor atya heti-levele a Széchenyivárosból

Sándor atya heti-levele a Széchenyivárosból
A széchenyivárosi Szent Család Plébánia vezetője Mons. Menyhárt Sándor ismét megküldte heti lelki-program tervüket, melyet örömmel osztunk meg olvasóinkkal.

A hét ünnepei, szentjei:

csütörtök: Szent Romuald apát

péntek: Gonzága Szent Alajos szerzetes

vasárnap: Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja

Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy házassági évfordulója. A jó Isten áldása legyen életükön!

Kedden biblikus grillparti lesz 18 órától.

Júniusban minden hétköznapi szentmise után elimádkozzuk a Jézus Szíve litániát. Otthon is imádkozzunk közösen!

Csendes szentségimádás lesz papi, szerzetesi hivatásokért, családjainkért péntekenként 17 órától a szentmise kezdetéig.

A Laus Deo zenekar szeretettel hív minden érdeklődőt június 21-én, szombaton 21 órakor a Mária-kápolnában tartandó koncertjére.

Június 22-én, vasárnap Úrnapján fél 11-kor ünnepi szentmise lesz a Nagytemplomban, majd a hagyományos városi körmenet lesz. Kérem, hogy a plébániai lobogónk alatt vonuljunk.

Miseszándékoterre a hétre még el tudunk fogadni.

Testvércsalád Mozgalom indul a Családháló.hu és a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület közös szervezésében. Részletek a plakáton.

Karitász a délvidéki árvízkárosultakért!Aki pénzbeli adományával szeretné támogatni a délvidéki árvízi mentési és helyreállítási munkálatokat, az az előtérben a Szentcsalád kép alatti perselybe teheti adományait. Egybe fogjuk beküldeni a Katolikus Karitász javára!

Folyamatosan él 1356-os adományvonal, amelynek tárcsázásával egész júniusban hívásonként 500 forinttal támogatják az árvízkárosultakat.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház