Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. június 19. 13:20

„Export lehetőségek a FÁK országokban”

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata több partner bevonásával június 23-án, az idei Hírös Hét Fesztivál nyitónapján rendezi meg az „Export lehetőségek a FÁK országokban” című nemzetközi konferenciát. Az eseményről ma tartottak sajtótájékoztatót Nagypál Sándor és Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármesterek, Molitorisz Karoly, az Univer Zrt. vezérigazgatója, valamint Tormási Ákos, a Hírös Garabó Nonprofit Közhasznú Kft. tagja, szervezője.

Elhangzott: 1934-ben B. Kiss Endre, Kecskemét város akkori polgármestere kezdeményezésére létrejött a térség vidékfejlesztésében azóta is nagy szerepet játszó Hírös Hét kiállítás-és vásársorozat. Az alapítók eredeti elgondolása szerint eme esemény minden évben egyszer, a nyári kajszi érés időszakában hivatott városunk és térségünk agráriumának értékeit felvonultatni, a nagyközönség számára bemutatni. Jelentős gazdasági funkciója, hogy bőséges kínálatával idevonzza a termékek iránt érdeklődő vásárlókat és befektetőket. Ennek a nagyszerű gondolatnak lett az eredménye, hogy az 1930-as és ’40-es években Kecskemét és vidéke a hazai gyümölcs exportban kiemelkedő szerepet játszott.

Idén 80 éves évfordulóját ünnepli a Hírös Hét, ezért városunkban a szervezők széles körű összefogással kívánják az eredeti célok előtt is tisztelegve, egyben a modern kor elvárásainak is megfelelve megszervezni A Hírös Hetet.

A fesztivál nyitónapján megrendezendő konferencia a mezőgazdaságot helyezi központba, célja a  gazdaságfejlesztést és a beruházásokat ösztönözni. A lebonyolításban Kecskemét város partnerei többek között az Univer Product Zrt., a FÁK Üzleti Klub, és a Hírös Hét sikeréért az elmúlt években is sokat tevő Kecskeméti Gazdakör. A város részéről a szervezést Nagypál Sándor alpolgármester koordinálja.

A konferencia vendégei az idén megalakított Eurázsiai Gazdasági Unió magyarországi diplomáciai és kereskedelmi képviseletei. A rendezvény célja a város térségében működő gazdasági társaságok, vállalkozások számára bemutatni a keleti nyitás lehetőségeit, személyes találkozást teremteni a multipoláris gazdasági partnerség kialakításához. A tárgyalások középpontjában az élelmiszergazdaság áll. A várható eredmény aktív üzleti kapcsolatok kiépítése, amelyektől bővülhet a foglalkoztatás és élénkülhet az agrárszektor. A szervezők a térség exportképességének javításával és az együttműködés fejlesztésének támogatásával igyekeznek a nagyvállalatok mellett a helyi kis-és középvállalkozások piaci esélyeit is javítani.

A rendezvény fővédnöke Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, díszvendége Elchin Seidov, a moszkvai székhelyű Gyáriparosok és Vállalkozók Nemzetközi Kongresszusa Kereskedelmi Bizottságának elnöke.

A konferencia időpontja: 2014. június 23. 10-17 óra között.

Helyszínek: Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és az Univer Product Zrt. kecskeméti telephelye.

 

Program:

I. Helyszín: Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Díszterme

10:00 Dr. Zombor Gábor Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármestere – köszöntő

Előadók: Dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter

Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke

Gyabronka Tibor FÁK Üzleti Klub elnöke

Az Oroszországi Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének (MKPP) elnökségi tagja

Szőcs Gábor Exim Magyar Export-Import Bank Zrt. ügyfélkapcsolatokért felelős igazgatója

 

II. Helyszín: Univer Zrt. Mindszenti krt. 57-58. Konferenciaterem

14:00 Univer Zrt. - köszöntő

Gallfood Kft. bemutatása

KÉSZ Holding Zrt. bemutatása

Pilze-Nagy Kft. bemutatása

Záró program: Univer üzemlátogatás

Kövessen minket a Facebookon is!