Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. június 19. 13:31

Szombaton Múzeumok Éjszakája a Barátok temploma udvarán

Képgaléria
Szombaton Múzeumok Éjszakája a Barátok temploma udvarán
JÚNIUS 21-E MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA, AMIBEN A PORTA EGYESÜLET, A WOJTYLA HÁZ, AZ ALFÖLDI CIVIL NAPLÓ ÉS A BARÁTOK TEMPLOMA IS RÉSZT VESZ. A PROGRAMOK AZ ESTE FOLYAMÁN A BARÁTOK TEMPLOMA UDVARÁN LESZNEK.

19 órától a kecskeméti Wojtyla Ház Karitasz Kiadója idén megjelenteti a Dr. Bábel Balázs A hit kegyelmét kérve című könyvét, amely érsek úr elmúlt hónapokban elhangzott emlékezetes beszédeiből, előadásaiból, prédikációiból ad válogatást.

A fotókkal gazdagon illusztrált kötet Dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek sorozatban megjelent harmadik könyve lesz. A kiadvány az eddig megjelent  Szolgálat Isten országáért és A hit erejével című könyvekhez hasonlóan főegyházmegyénk ünnepi eseményeiről, az érsekséget leginkább foglalkoztató hittel, hitéletünkkel kapcsolatos problémákról ad sokszínű keresztmetszetet. Az értékes, keménytáblás kiadványt az egyházközség tagjain kívül minden érdeklődőt igyekszik megszólítani elsősorban az érsek úr civil rendezvényeken elhangzott beszédeivel.

Majd Asztrik nyomába eredünk. A nemrégiben a kalocsai székesegyház alatt feltárt sírhely titkait fedi fel dr. Bábel Balázs érsek atya.

A beszélgetést Hatházi Róbert vezeti.

 

20 órától az érdeklődők a kecskeméti ferencesek életébe nyerhetnek betekintést. A túra során bemutatjuk az egykori ferences miseruhákat, a templomot, a ferencesek temetkezési helyét és egykori lakrészüket. Újdonság lesz a túra során az orgona bemutatása egy rövid „hangversennyel” körítve.

 

A zene kedvelők 20:30-tól a Lajosmizsei Jászok Együttes csángói táncházába leshetnek be, vagy akár meg is tanulhatják a táncokat. A zenekar tagjai más és más zenei világból érkeztek, a népzenétől kezdve a klasszikus zenén át a jazz-ig, vagy a mai modern elektronikus zenéig. E széles skálából fakad az együttes sajátos zeneisége. Arra törekszik, hogy a különböző nézőpontok egy közös helyen találkozzanak, a moldvai Csángó magyar népzenében. A moldvai tánczene az önfeledt mulatozás mellett olyan közösségi élménnyel gazdagítja hallgatóit, mely kiveszőfélben van a mai társadalomból.

Baksa Dániel- bongo

Bujdosó Ádám- elektro-akusztikus gitár

Hajnal Benjamin-koboz

Soós Zoltán-hegedű

Szentirmai Gergely-dob

Szerző Zsuzsa-ének

Szerző László- furulyafélék

Az egyesület már tavaly is részt vett nálunk a Múzeumok Éjszakáján, ahol szintén nagysikert arattak.

 

A KEFAG Zrt. bugaci alkotótáborának \"A Kiskunság, ecsetvonásokkal\" című kiállításának megnyitója 21:30-kor kezdődik. A tárlatot Dr. Turai Gábor Kamill, esztéta nyitja meg. Az alkotások július végéig lesznek láthatók.

 

A ’20-as évek gengszter hangulatát állandó vendégünk, a H.A.N.G. Duó hozza el „A nagy gatsby világa” címmel. 22 órától ismert dalok szólalnak meg gengszter köntösben. Horváth Antónia és Nagysolymosi Gábor ismert magyar és külföldi dalokat bújtatott gengszter köntösbe. A dögös swingeket és andalító bossa novákat hallgatva a színpadon megelevenedik az 1920-as évek világa. Néhány saját dal is elhangzik az este folyamán, melyeket a két tehetséges zenész együtt alkotott.

 

23 órától egy késő esti órát tölthetünk az igen népszerűségnek örvendő kecskeméti Barátok együttes koncertjén. A Barátok együttes immár igazi “márkanév” lett, legalábbis a Barátok templomának közösségének illetve az ide rendszeresen járó híveknek körében. Az évente rendszeresen megtartott Léleksimogató hangversenyek, koncertek mellett a Templomban megtartott esküvők állandó résztvevői. A”szűk” közösség: Jobbágy Zsanett-ének, Boronkay Klára ének-próza, Szegszárdy Veronika-ének, Keskeny Márk-ének, Palotás Endre ének-szaxofon, Takács András gitár, Ábel István gitár-ének, Gulyás Krisztián ének, Váradi “Totyi” Tibor basszus gitár, Horváth Krisztián dob, Szegszárdy Imre billentyűs hangszerek-ének, valamint Szegszárdy Zsolt hangtechnika. De a lelkes “rajongó tábor” jól ismeri a szegedi Veritas vonósnégyest és Dr. Benke József pécsi szólóénekest is. Szóval vagyunk, mint BARÁTOK, élünk, mint BARÁTOK és zenélünk, mint BARÁTOK.

 

A szünetekben mindenkit vár a Barátok Bisztró, ahol megkóstolhatják mindnyájunk kedvencét a barátfülét, melyet a P&P Pékség készített.

 

A Ferences pincék borait, pálinkáit kínálja és bemutatja Dimenzió borászat.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház