Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. július 8. 09:43 | Szerző/forrás: Hír TV

Hamarosan kártalanítják az orgoványi takarék betéteseit

Nem kell aggódniuk az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek - mondta a Hír TV-nek a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály szerint azokat, akiknek a megtakarítása nem éri el a 30 millió forintot, teljesen kártalanítják majd. A Bács-Kiskun megyében működő takarékszövetkezetnél súlyos hiányosságokat talált a Takarékbank Zrt. vizsgálata, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezért visszavonta engedélyét.

A Magyar Nemzeti Bank pénteken vonta vissza a szövetkezet engedélyét. A helyieket meglepte a hír. „Meglepetésként ért bennünket ma reggel, mivel a tévében ma reggel mondták be, egyébként nem hallottunk róla. Nem tegnap nyitottunk folyószámlát, hanem már régebb óta vagyunk kapcsolatban az Orgovány és Vidékével. Eddig stabil intézetnek láttuk. Tavalyelőtt volt a Soltvadkert és Vidéke problémája. Nem reméltük azt, hogy az Orgovány is ilyen helyzetbe kerül\" - nyilatkozta egy betétes a Hír TV-nek.

Az intézkedés mintegy 28 ezer betétest érint. A magánemberek és vállalkozások mellett itt vezette számláját például az Orgoványi Önkéntes Tűzoltó Egylet is. „Van benn valamennyi pénzünk, de igazából nem nagy pénzről van szó, mert amit az önkormányzattól vártunk erre az időszakra vonatkozóan, még szerencsére nem kaptuk meg\" - mondta Szabó Zsolt parancsnok.

A település polgármestere a Hír TV-nek elmondta, a helyi köztisztviselők számláit is a takarékszövetkezet vezette, de a fizetéséhez a jövő héten mindenki hozzájuthat majd valahogy. „Én azt javaslom mindenkinek, hogy ne pánikoljon, tehát tartsa meg a nyugalmát. Ez egy olyan helyzet, amire van megoldás, és vélhetően ez mielőbb meg is fog születni - közölte Orgovány polgármestere. - A köztisztviselőinket nyilván olyan juttatásban fogjuk részesíteni, amire a törvény egy ilyen esetben lehetőséget ad. Tehát hogyha nem tudnak hozzáférni a bankszámlájukon lévő összeghez, akkor fizetési előlegben részesülhetnek a polgármesteri hivataltól\" - tette hozzá Lóczi Boglárka.

A nemzeti bank felügyeleti szóvivője is nyugalomra int. „Mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy ezek a súlyos lépések nem azt jelentik, hogy a betétesek pénze ne lenne biztonságban, hiszen azon túl, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap százezer eurós összeghatárig - ami több, mint 30 millió forintot jelent betétenként és betétesenként - helytáll, a maradék a takarékszövetkezetnél még mozdítható, azt egy állományátruházással a takarékbank kapja meg, tehát még ezen felül is számíthatnak kifizetésekre a betétesek\" - hangsúlyozta a Hír TV-nek Binder István. A szóvivő azt mondta: minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a pórul járt betétesek mielőbb hozzájuthassanak a pénzükhöz.

- A harmincmillió forint alatti betéteknél itt semmiféle probléma nem merül fől, és az én információm szerint azért a betétek döntő többsége 30 millió forint alatti betét - közölte Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint a korábbi takarékszövetkezeti csődök miatt számítani lehetett újabb problémákra, a kormány éppen ezért vágott bele a rendszer átalakításába.

„Amikor a magyar kormány és a magyar Országgyűlés hozzányúlt a takarékszövetkezeti rendszer átalakításához, azt pontosan ilyen okok miatt tettük meg. Tehát világos volt számunkra, hogy van három-négy olyan kisebb takarékszövetkezet, amelynek gazdálkodási problémái vannak. Hogyha nem alakítjuk át a takarékszövetkezeti törvényt, akkor ezek a gazdálkodási problémák tömegessé válhatnak\" - emelte ki a tárcavezető.

Az ország egyik legnagyobb takarékszövetkezetének számító Orgovány és Vidéke csődjéhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy március végére a 90 napon túli késedelmes hiteleik aránya már megközelítette a 30 százalékot.

Kövessen minket a Facebookon is!