Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. július 9. 14:27

Szabad út a szabadulóknak

Képgaléria
Szabad út a szabadulóknak
Az átlagosnál jobb esélyekkel indul a munkaerőpiac útvesztőjében az a huszonkét női fogvatartott, aki nemrég sikeres varrónői szakvizsgát tett a kalocsai börtönben. A képzési programban részt vevőket szabadulásuk után is támogatja a program, hisz elhelyezkedésüket és munkahelyük megtartását is segíti.

Többi közt rendőrök egyenruháit varrják a Kalocsai Fegyház és Börtönben azok a fogvatartottak, akik bekapcsolódtak abba a képzési programba, ami a szakmaszerzés révén segíti őket a szabadulásuk után, a társadalomba történő visszailleszkedésbe – derült ki a Kalocsai Fegyház és Börtön pétenki sajtótájékoztatóján.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyével és az Adorján-Tex Kft.-vel, a büntetés-végrehajtás egyik gazdasági társaságával konzorciumban megvalósuló program 2012-ben indult – tájékoztatta a sajtó képviselőit Jéri Tamás, alezredes, projektmenedzser pénteken. Tőle azt is megtudtuk, akadt olyan elítélt, aki a szabadulását követően ment vissza vizsgát tenni a büntetés-végrehajtási intézetbe. A projektmenedzser azt is elmondta: a TÁMOP-5.6.1.a-11/2-2011-0006 „Szabad út a szabadulóknak – a Kalocsai Fegyház és Börtön elítéltjeinek visszavezetése a társadalomba” címre hallgató Új Széchenyi programban megvalósuló projekt első szakaszában a résztvevők fejlesztő tréningeken  majd OKJ-s képzésen vettek részt és a projekt teljes időtartama alatt mentori támogatásban részesültek.
Mostanra a második szakaszába ért a 2015 májusában véget érő projekt és a szabadulásuk szerint megkezdődhet a volt rabtanulók foglalkoztatása. – A célunk, hogy a munkahelymegtartás is sikerüljön, ne csak a bekerülés – hangsúlyozta Jéri Tamás, aki hozzátette: a szabadulás után lakhatási támogatást, útiköltség térítést és mentori utógondozást is kapnak a program keretében munkába állók.
Az Adorján-Tex Kft. ügyvezetője a börtön varróműhelyében tartott tájékoztatón Kovács László elmondta, ez a program azt is bizonyítja: „ha valaki akar dolgozni, az tud is”. A cég egyébként valamennyi varrónőt alkalmazni tud a szabadulása után.
A „textiltermék összeállítók” gyakorlati képzését irányító Répásiné Márta Irén szakoktató beszámolt a képzés részleteiről, melynek végén – az elméleti vizsgát követően– , egy-egy szoknya elkészítése volt a vizsgafeladat.
A száz százalékos támogatottságú, „Szabad út a szabadulóknak” elnevezésű TÁMOP-5.6.1.A-11/2-2011-0006 projektre közel 86 millió forintot nyert a konzorcium, melyben a főegyházmegye lelkészi, egyéni mentorálással segíti a programban részt vevőket.

Kövessen minket a Facebookon is!