Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. augusztus 23. 18:32

Tovább fejlődik, épül-szépül a város

Tovább fejlődik, épül-szépül a város
Azt mondják, a 21-es nyerő szám. Márpedig éppen ennyi esztendeje, hogy várossá avatták Lajosmizsét, amiről azóta minden évben megemlékeznek a településen, ha eljön Szent István napja. És az elmúlt 21 évben valóban sok jelentős pályázatot nyert a település. Ennek – illetve jövőbe tekintő, dolgos polgárainak – köszönhetően, a folyamatos fejlődés egy pillanatra sem torpant meg a jász ősökre büszke településen. Az idei Lajosmizsei Napok programjairól, valamint az elmúlt egy év sikereiről és a legsürgetőbb teendőkről kérdeztük Basky András polgármestert.

- Tavaly különös figyelmet fordítottunk várossá válásunk huszadik évfordulójára, s ebből az alkalomból rendeztük meg a Lajosmizse 1993-2013 című kiállítást, a mezőgazdasági haszonállat bemutatót és a vállalkozói- és agrárkonferenciát, ami nagyszerű példája volt az összefogásnak, a tenni akarásnak. Ezen a rendezvényen több mint harminc helyi vállalkozó népszerűsítette cége termékeit, szolgáltatásait, s mellettük az intézményeink, civil szervezeteink, kézműveseink, művészeink, sportköreink is bemutatkozhattak. Összesen több mint száz lajosmizsei bemutatkozása volt látható, s elmondhatjuk, hogy a magas színvonalon alkotó helyi kiállítók méltó módon mutatták meg magukat a helyi polgároknak és az idelátogatóknak. A múlt évi szép sikeren felbuzdulva, az idén ismét rendezünk hasonló, expo-jellegű bemutatót, ahol főszerepet kapnak testvértelepüléseink és itt kerül aláírásra Jászberénnyel a testvérvárosi szerződésünk. A tavalyi folytatásaként egy agrárkonferenciát szervezünk, a Központi Parkban pedig a mezőgazdasági haszonállat kiállítás lesz megtekinthető. Természetesen a Lajosmizsei Napok régebbi hagyományokkal dicsekvő programjai sem maradnak el. Gondolok itt a motoros találkozóra, a főzőversenyre, a helyi művészeti együtteseink új produkcióinak bemutatására.

- Hosszú lenne felsorolni, hogy az elmúlt években mi mindent sikerült megvalósítanunk a városfejlesztés tekintetében. Csak a közelmúltra visszatekintve, említést érdemel, hogy új bölcsődénk épült, korszerűsítettük intézményeinket, tavaly szeptemberben pedig, három új csoportszobát és egy tornaszobát adhattunk át a Központi Óvodánkban, amire ugyancsak sikerült jelentős támogatást nyernünk. A Szent Lajos Utcai Óvoda korszerűsítését – amely 30 millió forintba kerül – az idén annak a 200 millió forintnak a terhére tudjuk megoldani, amelyet azért kaptunk a kormány döntése alapján, mert adósság nélkül gazdálkodtunk, és így az államnak bennünket nem kellett konszolidálnia. A fennmaradó összeget és a következő években várható támogatást pedig elsősorban az utak, járdák felújítására kívánjuk fordítani. A nyílászárók cseréjével, a fűtési rendszer korszerűsítésével, a szigetelési munkálatokkal és a festéssel hamarosan elkészülnek a kivitelezők, és szeptember 1-én 8 órakor átadhatjuk a megújult épületet az idejáró kis óvodásoknak.

- Most valósult meg a belvízelvezető csatornarendszer kiépítése a beadott pályázatunknak köszönhetően, amelynek része volt az Iskola-tó kotrása is. Egy éve tart a város szennyvízelvezető hálózatának kialakítása. Eddig mintegy 25 kilométernyi csatornát fektettek le a kivitelezők, s ha a maradék 7-8 kilométernyivel is ilyen ütemben végeznek, a jövő év elején átadásra kerülhet ez a nagy beruházás. Ezzel a 2,2 milliárd forintos beruházással kapcsolatban jó hír a csatornázással érintett családoknak, ingatlan tulajdonosoknak, hogy hosszú előkészítő munka eredményeként a központi támogatás 7.3 százalékkal megemelkedett, így az eredetileg kalkulált lakossági hozzájárulást több mint a felére tudjuk csökkenteni. Most folynak az ezzel kapcsolatos tárgyalások, a végső összeg pontosítása. Jó ütemben haladnak a beruházás részeként megvalósuló új szennyvíztelepünk kivitelezési munkálatai is, így október körül már megkezdődhet a próbaüzem. Ivóvizünk minőségének javítása érdekében, még ebben az évben hozzákezdünk egy új, nagyobb víztorony építéséhez, a kutak felújításához, illetve több helyen új hálózat kialakításához – nyilatkozta lapunknak a lajosmizsei identitás jelentőségét mindig hangsúlyozó polgármester.

Októberben helyi választásokat tartanak országszerte. Lajosmizse vezetőinek mandátuma is lejár, de amikor be kell majd számolniuk választóiknak az elmúlt négy évben végzett munkájukról, lesz miről, hiszen tovább fejlődött, épült-szépült a város.

Kövessen minket a Facebookon is!