Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. szeptember 9. 18:42

PORTRÉ – Hörcsök Imre, a Kecskeméti Református Általános Iskola alapító igazgatója

PORTRÉ – Hörcsök Imre, a Kecskeméti Református Általános Iskola alapító igazgatója
Imre Sándor díjjal tüntették ki Hörcsök Imrét, a Kecskeméti Református Általános Iskola nyugalmazott igazgatóját. A református iskolaügy előmozdításáért adható legmagasabb egyházi elismerést augusztus 30-án vehette át a kecskeméti református templomban.

Hogyan alakult a pályaválasztása?

1950-ben születtem Izsákon. Nagyapám és édesapám a helyi református gyülekezet presbiterei voltak. Zenei tehetségemre a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium első igazgatója, Nemesszeghy Lajosné, valamint Körber Tivadar kórusvezető tanár és felesége figyelt fel. Ők patronáltak a gimnáziumi évek alatt. 1972-ben szereztem ének-zene szakos diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozatán.

Melyek voltak karrierjének főbb állomásai?

Még 1972-ben visszatértem Kecskemétre – immáron házas emberként. A Kecskeméti Állami – mai nevén M. Bodon Pál – Zeneiskolában kaptam szolfézstanári állást. Mindemellett 1977-től ‘83-ig szolfézs szakfelügyelőként is tevékenykedtem, valamint a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnáziumban tanítottam. 1983-ban megtisztelő felkérés érkezett ez utóbbi oktatási intézmény igazgatóhelyettesi pozíciójának betöltésére, melyet köszönettel elfogadtam. Először a zeneiskolai, később pedig a Zeneművészeti Szakközépiskolai tagozat hangszertanítását irányítottam, felügyeltem. 1990-ben a Kecskeméti Református Egyházközség Igazgatótanácsa felkért, hogy vegyek részt a még 1948-ban felszámolt Kecskeméti Református Kollégium újraindításában.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást az elmúlt évtizedekben?

A Kecskeméti Református Általános Iskola elindítása 1994-ben. Akkoriban már több mint 20 alapfokú oktatási intézmény működött városunkban. A legjobb iskolákkal kellett versenyeznünk. Ez jelentette a legnagyobb kihívást! Szervezőmunkánk során a legkiválóbb, legelismertebb, a szülők körében legnagyobb tekintéllyel bíró pedagógusokat kellett megnyernünk. Olyan szakembereket, akik hivatásukban a magas oktatási színvonal megtartása mellett kiválóan képviselik az egyháziasságot, egyben képesek kinevelni iskolánk eljövendő tanítógenerációját. Az első évfolyam 4 tanítóval és 43 kisdiákkal indult. Ma 60 pedagógus tanít, illetve 732 tanuló végzi tanulmányait az intézményben. Úgy gondolom, ez mindent elmond. Innen vonultam nyugdíjba 2012-ben. Tehát csodálatos ajándékot kaptam az életben.

Érték csalódások is?

Nagy csalódások nem értek, melyek válaszút elé állítottak volna, de nehézségekbe természetesen én is ütköztem. Például sok családi krízishelyzetről szereztem tudomást a gyerekeken keresztül. Örömmel segítettem, ha módomban állt.

Milyen újabb célokat tűzött ki az elkövetkezendő évekre?

Jelenleg a Kecskeméti Református Egyházközség főgondnoka, egyházmegyei gondnok, az egyházkerület, illetve a Zsinat oktatási bizottságának elnöke vagyok. E tevékenységek töltik ki mindennapjaimat. Felkérést kaptam az elkövetkezendő önkormányzati választásokon való indulásra a FIDESZ-KDNP támogatásával. A 8. számú (belvárosi) választókerület egyik képviselőjelöltje vagyok. Szeretem az új célokhoz vezető utakat végigjárni – nemcsak önmagam megpróbálására, de mindannyiunk közös örömére, boldogulására. Ahogyan Horatius mondta: “Szolgálok hát, mint a köszörűkő, mely az acélnak jó élt ád, noha ő maga metszeni tompa!”

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház