Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. szeptember 30. 15:07

Tudománytól a művészetig-Elektromos busszal jár a Pannon Filharmonikusok

Az evopro csoport meghívására a Pannon Filharmonikusok is részt vett a Modulo buszcsalád elektromos hajtású prototípusának próbaútján. A társulat 2014. szeptember 24-én a Kodály Központtól indulva tett egy próbakört Pécs utcáin. A zenekart szállító elektrobusz érintette Pécs forgalmasabb buszmegállóit, ahol a társulat zenével köszöntötte az utcán várakozó utazóközönséget.

A „zenebusz” külön kitérőt tett a pécsi Széchenyi térre, ahol a Pannon Filharmonikusok megint csak zenével üdvözölte a helyiekből és turistákból spontán szerveződő közönségét. A főtéren Mészáros Csaba, a buszt fejlesztő evopro csoport elnök-tulajdonosa köszöntötte a társulatot, és megjegyezte, a busz és a zenekar párosával Magyarország két büszkesége áll egymás mellett, és kivételes dolog a művészeteknek és a tudományoknak együtt örülni. Szavait később Bogányi Tibor vezető karmester azzal egészítette ki, hogy a két társaságban két dolog közös, mindketten innovatív munkát végeznek, és nemzetközi szinten is megmérettetnek.

Az evopro csoport számára máskülönben nem újdonság a műszaki tudományok és a művészet összekapcsolása. Irányítása alatt 2013 júniusában nyitotta meg kapuit a budapesti Zipernowsky Tudományok és Művészetek Háza, mely e két terület egymás mellett élését, valamint összetartozását hirdeti és erősíti. A ház egymással párhuzamosan futó tudományos és művészeti tárlatok, programok megvalósulásának ad teret.

A Pannon Filharmonikusok − mint Pécs és az ország egyik vezető művészeti intézménye − társadalmi szemléletformáló szerepénél fogvarendkívül fontosnak tartja, hogy támogatásáról biztosítson olyan kezdeményezéseket, melyek környezettudatos személetmódjukkal a fenntartható élettér kialakítását segítik, így sokat tehetnek környezetünk megóvása érdekében.

Az együttes bízik abban, hogy a most kifejlesztett elektromos busz hozzájárulhat ahhoz, hogy Pécs is jelentős lépéseket tehessen a zöld közösségi közlekedés felé, ezáltal városunk levegője tisztábbá válhat, mindennapi környezetünk élhetőbbé.

A Pannon Filharmonikusok előadásában a közönség az Orosz századforduló című előadását hallgathatja meg a Művészetek Palotájában ma 19:30-tól.

Kövessen minket a Facebookon is!