Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. október 20. 08:41

Kórházi Esték a megyei kórházban

Képgaléria
Kórházi Esték a megyei kórházban
Csütörtök este a Kórházi Esték programsorozat keretén belül idén újra közös szakmai fórumot tartott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházáért Alapítvány a Bács-Kiskun Megyei Kórház szakmai támogatásával az Egészségügyi Civil Kerekasztal részvételével. A \"Lélekpont\" címmel megrendezett fórumon többek közt részt vettek kecskeméti háziorvosok, gyermekorvosok, rendőrök, iskolarendőrök, bűnmegelőzési tanácsadó tisztek, a Kecskeméti Humán Középiskola diákjai, illetve a gyámügy és gyermekjólét munkatársai. Pap-Szekeres Anita ápolási igazgató asszony megnyitó beszédében felhívta a figyelmet a téma fontosságára és aktualitására, és beszámolt arról, hogy elkezdődött az új hely kialakítása a csecsemőmentő inkubátorhoz, melybe anonim módon, biztonságosan elhelyezhető a \"nem kívánt\" újszülött. A költözés miatt szükséges az inkubátor áthelyezése az Izsáki úti telephelyről a Nyíri úti új tömb közelébe, így új helye a főbejáratnál lesz a portaépület mellett, lesötétítve, csengővel ellátva. Megközelíthető a Nyíri úti parkolók felöl. Dr. Bánfalvi Attila osztályvezető főorvos (Szülészet-nőgyógyászati Osztály) az abortuszuk tendenciáiról beszélt, Szabó Vendel r. alezredes megyei rendőrfőkapitány-helyettes (bűnügyi) a csecsemőgyilkosságok jogi szabályozásáról tartott előadást. Elgondolkodtató és vérfagyasztó újszülött gyilkosságokról mesélt Faragó Ágnes klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus, az Igazságügyi Szakértői Intézet munkatársa. Az estet Major Tamásné Gitta örökbefogadási tanácsadó (Bács-Kiskun Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) prezentációja zárta, aki az örökbefogadás feltételrendszereit ismertette.

Kövessen minket a Facebookon is!