Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. november 5. 14:36

Tizenhat kerékpár a Wojtyla Ház rászorultjainak

Képgaléria
Tizenhat kerékpár a Wojtyla Ház rászorultjainak
A Wojtyla Barátság Központba szerda délelőtt látogatott el Koligyer Zoltán Közép Európa legnagyobb kerékpárgyártó cégének vezetője. Kisteherautóját megpakolta a szegényeknek szánt kerékpárokkal. 16 kerékpár került elő a puttonyos autóból, melyet nagy örömmel vettek át a ház legszorgalmasabb gondozottjai. A kiskunhalasi Koliken Kft. ügyvezetője a közösség előtt elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy Farkas József telefonos megkeresése után döntött úgy, hogy kerékpár adománnyal segíti a kecskeméti wojtylás szegények közlekedését. A száz embert foglalkoztató cég igazgatója szólt arról is, hogy ugyan ismeretlenül döntött az adományozás mellett, de az intézményt látva, nagyon örül, hogy a kerékpárok jó helyre kerültek. Koligyer Zoltán megemlítette, hogy cégük elsősorban gyermekkerékpárt gyárt, de látja, hogy a közösségnek milyen nagy szüksége van ezekre a közlekedési eszközökre, ezért legközelebb a wojtylás gondozottak gyermekeinek, unokáinak hoz kerékpárt.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok Wojtyla Ház