Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. december 1. 09:46

Robi atya heti-levele a Széchenyivárosból

Robi atya heti-levele a Széchenyivárosból
A széchenyivárosi Szent Család Plébánia új vezetője Hatházi Róbert atya megküldte heti lelki-program tervüket, melyet örömmel osztunk meg olvasóinkkal.

A hét ünnepei, szentjei:

Szerda: Xavéri Szent Ferenc

Szombat: Szent Miklós püspök

Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy házassági évfordulója. A jó Isten áldása legyen életeteken!

Adventben minden hétköznap roráte misét végzünk reggel 6 órakor.

December 5-én pénteken 16.30-kor Böjte Csaba fog misézni a Piarista Templomban.

A piaristák 300 éves kecskeméti szolgálata tiszteletére hallhatunk kóruskoncertet a piarista templomban 2014. december 12-én, pénteken 17 órakor. Közreműködik a nagykanizsai, a budapesti valamint a kecskeméti piarista iskola kórusa.

December 13-án este fél 7-kor zenés áhítat lesz a Barátok templomában a templom szent Miklós kórusa közreműködésével.

Három hétvégés Lelkigyakorlat sorozat indul 2015. február 21-22, március 21-22, április 18-19-én (elvált, külön élő, özvegy, meg nem házasodott) EGYEDÜLÁLLÓ SZÜLŐK SZÁMÁRA Kecskeméten. Részletek a plakáton.

A Piarista Általános Iskola azonnali kezdéssel álláspályázatot hirdet alsós osztálytanítói poszt betöltésére. A pályázatok elbírálása folyamatos.

December 7-én Plébániánk ad helyet a város által megrendezett szeretetebéd osztásnak, amelyhez nagyon nagy szükség van közösségünk összefogására. Szeretném kérni segítségeteket a szentmise után a nagyterem elrendezésében, az ebéd osztásában, és utána az elpakolásban.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház