Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. december 12. 12:33 | Szerző/forrás: Forrás: KEOL

120 kamion: Mercedes-flottát adtak át a kecskeméti gyárban

Képgaléria
120 kamion: Mercedes-flottát adtak át a kecskeméti gyárban
Kecskemét - Megérkezett annak a 120 darab új Mercedes-Benz Actros vontatóból álló flottának az első kontingense, amellyel a Waberer’s International Zrt. tovább bővíti és frissíti jelenleg 3300 járműből álló flottáját. A kecskeméti gyár előtt tartott ünnepségen Kecskemét városvezetését Gaál József alpolgármester képviselte.

A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában rendezett eseménnyel a két cég megnyitotta kapcsolatainak új fejezetét: a Waberer\'s kibővítette beszállítói portfólióját, és csaknem egy évtizedes kihagyást követően tért vissza a csillagos márkához. A vontatók indítókulcsait Ulrich Bastert, a Daimler AG kereskedelmi és marketing igazgatója ünnepélyes keretek között adta át Wáberer György elnök-vezérigazgatónak.

„A járművek kifinomult technológiáján, megbízhatóságán és prémium minőségén túl elsősorban azért döntöttünk a legfrissebb Mercedes-Benz Actros vontatók mellett, mert gépjárművezetőink komfortját és biztonságos munkavégzését is magas színvonalon biztosítják\" - mondta Wáberer György a járművek ünnepélyes átadása alkalmából. Hozzátette: „Társaságunk Európa komplett rakomány specialistájaként a nagy távolságokra történő fuvarozási feladatokra összpontosít. Szerelvényeink átlagosan 1500 kilométer távolságra juttatják el megbízóink áruit. Az esetenként napokig tartó utazás igen nagy összpontosítást, a percre pontosan kiszámított útvonalterv betartása fegyelmezett munkavégzést követel, amelyhez mi több mint négyezer gépkocsivezetőnk számára hagyományosan a legjobb munkakörülményeket biztosítjuk. Ezek közé tartozik mától kezdve a legújabb, a piacon elérhető legnagyobb belső térrel rendelkező, biztonságos kabin, amelyet a Mercedes-Benz szállít számunkra.\"

Ulrich Bastert a járművek átadásakor hangsúlyozta: „Nagy öröm számunkra, hogy ismét egy ilyen jelentős beruházás kapcsán tudtunk együttműködni a Waberer\'s International Zrt.-vel. Ez egy újabb kiváló példa a Daimler AG, a Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Pappas Auto Magyarország Kft. egyedi megoldásai sorában, hiszen nem mindennapos feladat egy ilyen jelentős járműkontingens beszerzése. A Mercedes-Benz minden értelemben a hosszú táv szinonimája. Egyrészt hosszú távon gondolkodunk stratégiánk és az együttműködéseink terén, másrészt járműveinket is hosszú távra tervezzük - legyen szó akár az élettartamukról, akár a megtett kilométerek számáról.\"

Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes köszöntő beszédében kiemelte: „A két cég közötti együttműködés nagy jelentőséggel bír, hiszen a Waberer\'s International Zrt. ezekkel a prémium kategóriájú járművekkel hosszútávon teremt biztonságos és kényelmes munkakörülményeket jelentős, 2014-ben több száz fővel bővített sofőrállományának. Kiemelte továbbá, hogy a járműipar területén - amely a magyar gazdaság egyik húzóágazata, és amely hosszú távú fejlődésének elősegítése fontos kormányzati prioritás - most két stratégiai partner vállalat talált egymásra.  Elmondta, hogy az ágazat napjainkban Magyarországon több mint 130 ezer embernek biztosít megélhetést, és 2014 első kilenc hónapjában a járműgyártás termelési értéke közel 5000 milliárd forintot tett ki. Ez 25,8 százalékos emelkedést jelent 2013 azonos időszakához képest.

Az új járművek kifejezetten a távolsági fuvarozás során felmerülő igények kiszolgálására készültek, konfigurációjuk a Waberer\'s tevékenységi körének szigorú figyelembe vételével került kialakításra. Az egyedi szükségletekre szabott szolgáltatás a Mercedes-Benz Hungária Kft. mint a márka hazai képviseletének és a Pappas Auto Magyarország Kft.-nek mint értékesítési partnernek egyik sajátja. A körültekintő kiszolgálás korántsem példa nélküli a vállalatok történetében, hiszen korábban is teljesítettek speciális szállítási megoldásra érkező felkérést. A két partner a járműflotta kialakításán és behozatalán túl azok karbantartásáról, technikai felkészítéséről is gondoskodott.

Az Euro 6-os norma bevezetéséhez igazított teljesen új Mercedes-Benz Actros 450 lóerős motorjai nagy nyomású üzemanyag-befecskendezővel, szabályozott vízpumpával, az elődhöz képest 40%-kal kevesebb AdBlue adalékot felhasználó befecskendező rendszerrel és más innovatív műszaki megoldásokkal felszereltek a hatékonyság maximalizálása érdekében, beleértve a fejlett motorvezérlő rendszereket. Kifinomult kipufogógáz-utánkezelő megoldások szolgálják a maximális hatékonyságot és a legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztást. A biztonságos közlekedést a legmodernebb rendszerek - ABS, EBS, tárcsafékek, menetstabilizációs program, aktív fékasszisztens és távolságtartó asszisztens - segítik.

A Waberer\'s megrendelői számára a legnagyobb hatékonyságot a környezet lehető legkisebb terhelése mellett biztosítja. A jelenlegi beszerzés a Mercedes-Benz által fejlesztett motorokkal hozzájárul ahhoz, hogy a Waberer\'s folyamatosan csökkentse a kamionok üzemanyag-fogyasztását. A flotta 100 kilométerre vetített üzemanyag-fogyasztása 2014 első félévében csaknem 3 százalékkal csökkent a megelőző év azonos időszakához képest. Mivel a Waberer\'s kamionok évente mintegy 500 millió kilométert tesznek meg Európa útjain, több millió literrel kevesebb gázolajat égettek el, és sok tízezer tonnával kevesebb üvegházhatású gázt bocsátottak ki, mint az előző évnek ebben a szakában.

A Waberer\'s International-ről

A Waberer\'s International Zrt. Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozó társasága és FTL specialistája. Több mint háromezer kamionszerelvényből álló flottája évente mintegy 1,2 millió fuvarmegbízást teljesít. A társaság magas szintű szolgáltatásai felölelik a logisztika valamennyi területét a közúti fuvarozástól a raktárlogisztikán keresztül a járműjavításig. A társaságnak az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Romániában és Szlovákiában működnek leányvállalatai.

A Mercedes-Benz Hungária Kft.-ről

A Mercedes-Benz Hungária Kft. a Daimler AG leányvállalata, a Mercedes-Benz márka önálló magyarországi vezérképviselete. A cég 2013-ban 1587 darab új Mercedes-Benz személyautó értékesítésében működött közre, így közel 30 százalékkal növelte a márka hazai értékesítési mutatóit az előző évhez képest. A vezérképviselet munkája révén a Mercedes-Benz a legdinamikusabban fejlődő prémium autómárka Magyarországon. A Mercedes-Benz Hungária Kft. 2014-ben minden kategóriában első helyen végzett a „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban\" megmérettetésen.

Kövessen minket a Facebookon is!