Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. december 12. 13:20 | Szerző/forrás: Forrás: KEOL

Polgári jogi jogesetmegoldó verseny a bíróságon

Képgaléria
Polgári jogi jogesetmegoldó verseny a bíróságon
Kecskemét - A Kecskeméti Törvényszék Polgári, Gazdasági, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma és a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara szerdán rendezte meg az immár több éve hagyománnyá vált „polgári jogi jogesetmegoldó versenyt”.

A versenyen a megye bíróságain dolgozó fogalmazók, titkárok, illetve a megyei ügyvédi kamaránál nyilvántartásba vett ügyvédjelöltek vettek részt. A bírósági versenyzők háromtagú fellebbezési tanácsokat alkottak, és fellebbezési tárgyaláson bírálták el a jogesetekben rögzített elsőfokú határozatokat. A fellebbezési tárgyaláson az ügyvédjelöltek felperesi-alperesi képviseletet láttak el, indokolva az elsőfokú határozat elleni fellebbezést, illetve fellebbezési ellenkérelmet. A tárgyalások befejeztével a „bírói tanácsok\" kihirdették a határozataikat, részletesen indokolva azt.

A megoldandó jogesetek „hiányos\" tényállásúak voltak, annak érdekében, hogy a résztvevők azokat „kitölthessék\" további tartalommal.

A zsűri a jogi képviselők teljesítményében értékelte az előzetes felkészülés alapján történő feladat-megoldást (ismertetést, jogi képviselői feladat ellátását a másodfokú tárgyaláson), hasonló súllyal a kreatív ötleteket, a nem várt „eseményekre\", kérdésekre vonatkozó reagálásokat, az előadásmódot, tárgyalási „viselkedést\", s nem utolsó sorban a jogi szakszerűséget. A bírói tanácsok teljesítmény-értékelésekor pedig - többek között - figyelembe vette a tárgyalásvezetés, ismertetés szakszerűségét, hangulatát, gördülékenységét, a tényállás kiteljesítésére törekvést (kérdések, megállapítások, stb. által.), a határozathirdetést, valamint annak indokolását.

Színvonalas verseny után a dr. Illés Mária, megyei bírósági tanácselnök (a zsűri elnöke), dr. Kószó Tivadar, a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara Oktatási Bizottsága elnöke és dr. Ónodi Csaba, a Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégium kollégiumvezető-helyettese által alkotott zsűri értékelte a bírói tanácsok és az ügyvédjelöltek teljesítményét:

I. helyezést ért el a dr. Faragó Andrea, dr. Csorba Petra és dr. Bársony Tamás

II. helyezést ért el a dr. Horváth Dalma, dr. Gyenizse Katalin és dr. Gubán Béla

III. helyezést ért el a dr. Horváth László dr. Perlaki Adrienn, és dr. Petróczy Anett alkotta csapat.

Az ügyvédjelöltek közül:

I. helyezés: dr. Keresztes Amália ügyvédjelölt

II. helyezés: dr. Veréb Tímea ügyvédjelölt

III. helyezés: dr. Farkas Ádám ügyvédjelölt

A színvonalas verseny ismételten lehetőséget adott arra, hogy Bács-Kiskun megye bíróságain dolgozó fogalmazók, titkárok, valamint a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara jelöltjei szakmai felkészültségüket, tudásukat és elhivatottságukat megfelelően bemutassák.

A versenyt az ügyvédi kamarával együttműködve szervezte a Kecskeméti Törvényszék civilisztikai kollégiuma, a hagyományokat megőrizve és folytatva, annak eredményét szakmai szempontból a bíróságon és az ügyvédi kamarában is kielemezzük, annak érdekében, hogy ezzel is segítsük gyakornokaink szakmai fejlődését, tapasztalatát.

A versenyt dr. Bicskei Ferenc a törvényszék elnöke zárta méltató szavaival, valamint azzal, hogy dr. Kószó Tivadar, az ügyvédi kamara oktatásáért felelős vezetőjével egyezően ígéretet tett a hagyományok folytatására.

Kövessen minket a Facebookon is!