Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. december 13. 22:23 | Szerző/forrás: Forrás: KEOL

A BÁCSVÍZ-KVSC sikeres sportága az uszonyosúszó szakosztály

Képgaléria
A BÁCSVÍZ-KVSC sikeres sportága az uszonyosúszó szakosztály
Kecskemét – A Kecskeméti Fürdőben rendezik szombaton és vasárnap a II. Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokságot. Ennek apropóján tartott sajtótájékoztatót délben a fürdőben Székely Lilla edző, Világjátékok győztes, Négyszeres Európa-bajnok, Európa-csúcstartó uszonyosúszó.

A megnyitó ünnepséget megelőző sajtótájékoztatón részt vett Dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét sportért felelős alpolgármestere és Bogasov István, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának tanácsnoka, a Városstratégiai és Pénzügyi Bizottság alelnöke.

A prezentációban Székely Lilla számolt be az uszonyosúszó szakosztály sikereiről. Mint elhangzott, Kecskeméten az uszonyosúszás 1968-ban kezdődött. A BÁCSVÍZ-Kecskeméti Vízmű Sport Club 2008-ban vette át az egyesület új szakosztályaként a kecskeméti búvárok versenyzőit. Jelenleg 32 sportolója van a szakosztálynak, akik közül 18 vesz részt aktívan a versenyeken, a többiek „csak\" egészségmegőrzés, aktív pihenés céljából látogatják az edzéseket.

Az aktív versenyzők ugyanakkor - a szakosztály létszámarányát tekintve - az ország legeredményesebbjeinek is mondhatók. Az uszonyosúszó szakosztálynak hét válogatott versenyzője van, és mindhárom korosztályos válogatottban szerepel kecskeméti uszonyosúszó. Ebben az évben az országos bajnokságokon 10 kecskeméti versenyző nyert érmet: összesen 49 darabot. Ebből 14 országos bajnoki aranyérem volt, a cápa korosztálytól a juniorokig.

Országos bajnok Balogh Máté 400 méteres búvárúszásban: aranyjelvényes sportoló és felnőtt válogatott kerettag.

Négyszeres országos bajnok Kádár-Németh Kristóf 50 méteres búvárúszásban, 100 és 200 méteres felszíni úszásban, valamint 4x200 méteres váltóban. Ő is aranyjelvényes sportoló és junior válogatott kerettag.

Szintén négyszeres országos bajnok Kis Roland, aki 50, 400, és 800 méteres felszíni úszásban, valamint 4x200 méteres váltóban érte el a sikereket. Aranyjelvényes sportoló és junior válogatott kerettag.

Négyszeres országos bajnok Kocsis Marcell is, aki 50 és 100 méteres felszíni úszásban, 100 méteres uszonyos gyorsúszásban, valamint 4x200 méteres váltóban szerzett aranyérmet. Aranyjelvényes sportoló és utánpótlás válogatott kerettag.

Az uszonyosúszó szakosztálynak egy női országos bajnoka is van: Szili Nóra, aki 50 méteres uszonyos gyorsúszásban aratott sikert, továbbá aranyjelvényes sportoló is.

A szakosztály több országos bajnoki helyezettel is dicsekedhet: Szili Ágnes, Monori Fanni, Blaszák Lilla, Kövecs Dávid, és a testvére Kövecs Roland.

Nemzetközi eredményt idén a görögországi junior világbajnokságon Balogh Máté ért el, aki 400 méteres búvárúszásban lett bronzérmes, valamint váltókkal negyedik és ötödik helyezett.

Idén első alkalommal rendezte meg Kecskeméten az uszonyosúszó szakosztály május 3-4-én a Fiatal Uszonyosúszók Világtalálkozóját. Székely Lilla elmondta, hogy a versenyt a továbbiakban is megrendezik minden évben. Az idei versenyen Kádár-Németh Kristóf, Kis Roland és Kövecs Roland háromszoros, Kocsis Marcell és Monori Fanni kétszeres, Blaszák Lilla pedig egyszeres bajnok lett.

Székely Lilla a jövő évi terveikről elmondta, hogy részt szeretnének venni a kínai felnőtt világbajnokságon, és a belgrádi junior Európa bajnokságon. Valamint készülnek a Fiatal Uszonyosúszók Kecskeméti Világtalálkozójára.

Kövessen minket a Facebookon is!