Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. december 15. 08:43

Már három gyertya ég a műkerti katolikusok adventi koszorúján

Képgaléria
Már három gyertya ég a műkerti katolikusok adventi koszorúján
Múlt vasárnap meggyújtották a harmadik – rózsaszínű – gyertyát is a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc kápolnában. Az első adventi koszorút Johann H. Wichern evangélikus lelkipásztor készítette 1839-ben. Az adventi gyertyák hagyományos színei azonban a római katolikus liturgiából származnak. Az advent nem csupán a várakozás, hanem - a húsvét előtti időszakhoz hasonlóan - a bűnbánat időszaka is, amit lila színnel jelez a katolikus liturgia. Ezért lilák az adventi gyertyák – kivéve egyet: a harmadikat, amely rózsaszínű. Harmadik héten a bűnbánatba egy kis öröm is vegyül, hisz egyre közeleg a Megváltó születése, rövidesen itt a karácsony. „Advent idején két úrjövetről esik szó. Egyik az, amikor Jézus megszületik. A teremtő Isten egyszülött Fia erre a világra jön. Aztán feltámadása után elmegy vissza az Atyához, és egyszer majd a világ végén – amit nem tudunk mikor lesz – akkor majd dicsőségben fog újra eljönni. … Örüljetek az Úrban, mert az Úr közel van!” – mondta Bárkányi Ernő atya ünnepi prédikációjában múlt vasárnap a műkertvárosi kápolnában.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház