Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. december 15. 11:12 | Szerző/forrás: Forrás: KEOL

Hálaadó istentisztelet - 10 éves a katonatelepi templom

Képgaléria
Hálaadó istentisztelet - 10 éves a katonatelepi templom
Kecskemét – Hálaadó istentiszteletet tartottak vasárnap délelőtt a 10 éves katonatelepi templomban. A gyülekezet itt emlékezett arra, hogy 10 éve szentelték fel Katonatelepen a református templomot.

Az ünnepi istentiszteleten szinte gombostűt sem lehetett volna leejteni a zsúfolásig telt templomban. Nem csak a katonatelepiek voltak ott, hanem Kecskemét más városrészeiből is érkeztek a gyülekezetek tagjai, hogy emlékezzenek. Jelen volt Falu György, a városrész önkormányzati képviselője is, aki feleségével vett részt az istentiszteleten.

Igehirdetéssel szolgált, nagytiszteletű Szabó Gábor nyugalmazott esperes. A tíz évvel ezelőtti építkezés részleteire pedig visszaemlékezett beszédében főtiszteletű Varga László nyugalmazott püspökhelyettes, a Kecskeméti Református Kollégium korábbi főigazgatója.

Ugyancsak a misszió korábbi éveire emlékező beszédet mondott és a katonatelepi gyülekezetépítésre emlékezett a vasárnapi istentiszteleten nagytiszteletű Pungur Béla nyugalmazott lelkész-kántor. A zárszóban pedig Kuti József, a gyülekezet jelenlegi elnöklelkésze kijelentette: nem csak Katonatelep ünnepli a tíz éves évfordulót, hanem az egész Kecskeméti Református Egyházközség.

A 90-es években Szabó Gábor esperes és Varga László lelkipásztor gondolata volt, hogy református templomot építsenek Katonatelepen. Kecskemét önkormányzata ingyen adott területet ehhez: igaz, megelőzően az akkori polgármester, dr. Szécsi Gábor több mint 2 millió forintot kért volna a református egyháztól a templomnak helyet adó telekért. Miután azonban sikerült mégis ingyen megszerezni ezt, széleskörű társadalmi összefogással megkezdődhetett az építkezés, megépülhetett a templom és a lelkészlakás. Varga László a beszédében visszaemlékezett arra a napra, magasztos összefogásra, amikor 2002. november 23-án a kecskeméti református gyülekezet több mint 50 lelkésze, presbitere és egyháztagja néhány óra alatt saját keze munkájával ásta ki az alapokat és beton került az árkokba.  

2004. december 4-én, advent első vasárnapja előtti szombaton mintegy 300 főnyi gyülekezet, valamint az erdélyi Küküllő és Nyárádmenti Egyházmegye 43 lelkésze jelenlétében szentelte fel főtiszteletű Szabó István református püspök a katonatelepi református templomot.

A vasárnapi ünnepi istentiszteleten elhangzott, hogy kiállítást is rendeztek a templom tíz éves történetéről a torony alatt, mely január elejéig lesz megtekinthető.

Kövessen minket a Facebookon is!