Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. december 15. 11:28 | Szerző/forrás: Forrás: KEOL

Már lehet nevezni a Nemzeti Bor Maratonra

Már lehet nevezni a Nemzeti Bor Maratonra
Várják a nevezéseket a 2015. május 23-án induló Nemzeti Bor Maratonra, amelyen 11 nap alatt csaknem 2580 kilométer megtételével 22 borvidék mintegy 120 településén futnak keresztül a jelentkezők - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Bács-Kiskun megyei Hajósról induló váltó lényege az összefogás - idézte Balla Attilát, az esemény ötletgazdáját és programigazgatóját a közlemény. Az eseményt jótékonysági kampánnyal indítják el, amely során tíz alapítvány és egyesület programja közül három egy-egy millió forintot nyerhet a közönség szavazatai alapján.

Hubai Imre, az Együtt fut a nemzet mottóval meghirdetett maratont támogató Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős alelnöke elárulta, hogy a kamara csapatot is indít a versenyen, és ő maga is rajthoz áll majd.

„Meggyőződésem, hogy a rendezvény nemzetközi elismerésre tesz majd szert, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy milyen sok munkába kerül megfelelni az elvárásoknak a sportban, a borászatban és a gazdálkodásban” - hangsúlyozta a közlemény szerint az alelnök a maratonról tartott sajtótájékoztatón.

Dlusztus Imre borászati szakíró, a program borszakmai részének koordinátora rámutatott, hogy célként tűzték ki a kevéssé ismert borvidékek, bortermő helyek bemutatkozását is a maratonon, amely mind a 22 magyar borvidéken áthalad.

A program nagyköveti feladatait Tiffán Endre, az Év Bortermelője címmel elsőként kitüntetett borász, valamint Koch Csaba, az idei Év Pincészete díjjal elismert borászat tulajdonosa látja el. Az esemény borszakmai védnökségét Gere Attila és Bock József villányi, valamint Sike Tamás egri borász vállalta el.

A 11 napos versenyen teljes és félmaratonok, illetve rövidebb szakaszok váltják egymást. A különböző szakaszokra egyénileg és 3-5 fős csapatokban is nevezhetnek az érdeklődők.

Kövessen minket a Facebookon is!