Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. december 16. 15:51

A Wojtyla Ház decemberi programjai

Képgaléria
A Wojtyla Ház decemberi programjai
A Wojtyla Ház vezetősége sajtótájékoztatót tartott év végi programjairól: az élő betlehemről, a főtéri étkezésről és a Szent János napi boráldásról. A nagyszabású, sokakat megmozgató programokat már évek óta magára vállalja a Wojtyla Barátság Központ karöltve a Porta Egyesülettel és a Szenteste Alapítvánnyal. A sajtótájékoztatót tartotta Farkas P. József és Molnár Zoltán.

A főtéri élő betlehem december 17-én 10 órától ismét kitárja kapuit és fogadja a látogatókat. A programot Mák Kornél alpolgármester nyitja meg. Ismét elő szereplőkkel, élő állatokkal jelenítik meg a Barátok temploma hittanosai Jézus születésének estéjét. A három nap alatt a helyi iskolák, óvodák csoportjai adják elő karácsonyi műsorukat. Első nap 10 órától adnak műsort a Hosszú utcai óvodások, a Pálmácska óvoda nagycsoportosai, és a Magyar Ilona általános iskola énekkara, a napot a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola diákjainak előadása zárja 16:30-kor. December 18-án délután négytől látható a Piarista gimnázium énekkarának karácsonyi műsora, a Nem adjuk fel! Idős ellátást nyújtó és Hagyományőrző Egyesület és a Segítők Segítői Baráti Társaság műsora. December 19-én 10:30-kor a Piarista Általános Iskola diákjai kezdik a napot, majd a Szent Imre Katolikus óvoda Őzike csoportjának karácsonyi műsorát láthatjuk. Az Élő Betlehemet 16:30-kor a Kodály Zoltán Vegyeskar karácsonyi műsorával zárjuk.

A Wojtyla Barátság Központ, a Porta Egyesület, és a Szenteste Alapítvány évekkel ezelőtt felvállalta, hogy a karácsonyi ünnepek alatt megvendégelik Kecskemét szegényeit. A főtéri ételosztás alatt napi 250-300 fő is megjelenik. Idén 2014. december 24. és 2015. január 1. között várják a rászorulókat a főtéren felállított sátorban. A 9 nap alatt városunk vezetőségei, képviselői is ellátogatnak, hogy köszöntsék a szegényeket. Illetve minden nap jelen lesz egy-egy atya, lelkész, akik az ebéd előtti lelki táplálékot adják útravalónak.

A sajtótájékoztató harmadik témája a december 28-i Szent János napi boráldás volt, melyről Kocsis Pál a kecskeméti Mathiász János Borrend nagymestere beszélt. Ez alkalomkor dr. Tóth Tamás a római Magyar Intézet igazgatója megáldja az újborokat, melyeket a helyi és környékbeli borászok termeltek, és hoztak el a szentelésre. A tájékoztatón jelen volt Dr. Jeney Gábor plébános is, aki a programok vallási és egyházi részéről beszélt.

A sajtótájékoztatón Kő Ferenc festőművész pedig bemutatta legújabb alkotását, melyet direkt erre az alkalomra készített különleges UV-s technikájával. Az alapképen egy főtéri étkezést láthatunk, majd ha lekapcsoljuk a villanyt II. János Pál pápa arca bukkan elő.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház