Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. december 22. 13:38

Szent Ferenc, a feltaláló

Szent Ferenc, a feltaláló
A karácsony igazi arcát Assisi Szent Ferenc fedezte fel számunkra, aki az ünnepek ünnepének tartotta a Megváltó születésnapját. Az itáliai Greccióban Ferenc 1223-ban megkérte egy barátját, hogy rendezzen be egy barlangot, készítsen jászolt, hozzon szalmát, szamarat és ökröt, értesítse a pásztorokat, és így alkalmi színészekkel felelevenítették a szent éjszaka eseményeit.

Ferenc szép beszéde után az egyik messze földről érkező zarándok azt észlelte, hogy a jászolba fektetett baba megelevenedik, az istengyermek valóban ott van az imádkozó sokaság között. A betlehem állítás szokása azóta világszerte részévé vált a templomok és a közterek karácsonyi programjainak.

A szokás lényege az egykori események átélése, ami hozzásegít, hogy saját szívükben is elkészítsük a jászolt, amelybe minden karácsonykor beleszülethet az isteni kisded, aki hajléktalanul, nincstelenül jött a világra, magára véve minden emberi fájdalmat, nélkülözését, vagyis egy lett velünk e szent éjszakán.

Egy másik fontos karácsonyi esemény Szent Ferenc életéből olyan esztendőben történt, mikor Jézus születésének ünnepe péntekre esett. A ferences barátok egymás között arról beszélgettek, hogy Jézus szenvedésének és kereszthalálának emléknapja, vagyis a péntek felülírja az ünnepet, tehát ilyenkor is böjtölni kellene. Ferenc azonban más véleményen volt: „Vétkezik, aki pénteknek nevezi ezt a napot, amelyen az isteni kisded született. Azt akarom, hogy ezen a napon még a falak is húst egyenek, s mivel ezt nem tehetik, legalább kívülről kenjük be hússal azokat.\" Azt is elrendelte, hogy e napon bőséges alamizsnát adjanak a szegényeknek, és kérte a gazdákat, hogy a Jézus jászlánál hűségesen szolgáló jószágok utódai e napon dupla adag takarmányt kapjanak.

A ferences templomokban ma is különösen szépek a szentestére felállított betlehemek. Országosan is kiemelkedő a pécsi ferences templom betleheme, melynek életnagyságú több tucat figuráját maguk, a szerzetesek faragták. A puli szinte megszólal, annyira élethű. A három királyok egyike pedig termetes elefánton érkezik meg minden évben a templom szentélyébe, de a ferences betlehemes elefánt vízkeresztre a budai Margit körúti templom szentélyébe is eljut, hogy megcsodálja az isteni kisdedet.

Tíz könyörgés szentestére

Szenteste a közös ünneplés szebbé tételének lehetséges módja az alábbi családi liturgia, amit a ferences kolostorokban imádkoznak a szerzetesek egymás megajándékozása előtt. A család a karácsonyfa köré gyűlik. A családfő felolvassa a Szentírásból a Jézus születéséről szóló evangéliumi szakaszt – Lukács 2,1-20 (rövidebb változat 1-7), esetleg rövid buzdítást mond a karácsonyról, Jézusról, az ajándékozás lényegéről. A könyörgéseket a családtagok egymást váltva olvassák és minden könyörgés után meggyújtanak egy-egy gyertyát a fán.

ÉNEK: Dicsőség, mennyben az Istennek…

CSALÁDFŐ: Karácsony éjszakáján földre szállt az Isten – őt ünnepeljük ma este. Ő a mi megváltónk és világosságunk. Örvendező szívvel és bizalommal kérjük őt:

1. Az első gyertyát gyújtsuk meg az Atyaisten imádására, aki úgy szeretett minket, hogy egyszülött Fiát küldte el nekünk, hogy senki el ne vesszen közülünk, hanem mindegyikünk az üdvösségre jusson és Isten örök országába egykor mindnyájan hazaérkezzünk. Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

2. A második gyertyát gyújtsuk meg a Fiúisten imádására, aki irántunk való szeretetből a mi testvérünk lett. Nézzétek, az Isten milyen alázatos! A világosság a világba jött, hogy mindaz, aki benne hisz, annak örök élete legyen. Vezess minket Urunk az örök élet teljességébe! Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

3. A harmadik gyertyát gyújtsuk meg a Szentlélek imádására. Azért testesült meg a Fiúisten, hogy nekünk adja a Szentlelket. Általa vagyunk az ő testvérei és az Atya gyermekei. Engedd Urunk, hogy mindig a te Lelked erejében és örömében éljünk! Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

4. A negyedik gyertyát gyújtsuk meg a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére, aki Isten Fiát e világra hozta, a Szentséges Isten Anyja oltalmát kérve. Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

5. Az ötödik gyertyát gyújtsuk meg Szent Józsefnek, az igaz férfiúnak tiszteletére, aki a mai éjszakán Isten Szent Fiát először szólíthatta fiának. Imádkozzunk, hogy Istennek mindig hűséges gyermekei maradjunk! Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

6. A hatodik gyertyát gyújtsuk meg a pápáért és minden elöljárónkért! Imádkozva kérjünk nekik békességet. Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

7. A hetedik gyertyát gyújtsuk meg egymásért, megköszönve Istennek, hogy egy családba hívott meg bennünket. Adjon a szívünkbe egymás iránt türelmet, irgalmat, békességet. Távollevő rokonainknak is adjon boldogságot. Szüleinknek, testvéreinknek, barátainknak és jótevőinknek, élőknek és holtaknak adjon örök életet! Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

8. A nyolcadik gyertyát gyújtsuk meg minden keresztényért, a keleti testvérekért, a protestáns testvérekért és mindazokért, akik Jézust üdvözítőjüknek vallják. Urunk, add meg nekik a hit útján az istenlátás boldogságát! Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

9. A kilencedik gyertyát gyújtsuk meg Izrael fiaiért, hogy ők, akik egyedül várták évezredeken át a Világ Üdvösségét, a Törvényt betartva, tehát szeretetben élve felismerjék Jézusban, az ő testvérükben az élő Isten Fiát, mire dicsőségben újra eljön. Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

10. A tizedik gyertyát gyújtsuk meg a mai vacsorának örömére, mely már előre jelzi azt a másik asztalt és mennyei lakomát, melyre meghívásunk van Krisztus Urunk által. Hogy mindannyian asztalodhoz ülhessünk Isten Országában. Hallgass meg Urunk!

Kérünk Téged, hallgass meg minket!

CSALÁDFŐ: Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atya akaratából emberré lettél, és köztünk lakoztál, hogy megoszd velünk az emberi élet örömeit, gondjait, bánatát. Megtestesülésed szent titkára kérünk, segíts most veled együtt úgy élnünk, hogy egykor veled legyünk az örök dicsőségben is. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.

Egymás köszöntése


A családtagok boldog ünnepet kívánnak egymásnak, énekelnek (Pásztorok, pásztorok, Istengyermek, és más karácsonyi ének…), majd megajándékozzák egymást.

Kövessen minket a Facebookon is!