Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. december 29. 16:13

Salacz László, Sípos László képviselőket és Kiss János lelkészt köszöntöttük főtéri sátrunkban

Képgaléria
Salacz László, Sípos László képviselőket és Kiss János lelkészt köszöntöttük főtéri sátrunkban
December 29-én Rehák Róbert és családjának főtéri étkeztetésének 3. napján délben Sípos László képviselőt, dr. Salacz László országgyűlési képviselőt és Kiss János evangélikus lelkészt köszönthettük. Salacz László képviselő Böjte atya egy szép mondásával köszöntötte a megjelent szegényeket, majd elmondta, hogy úgy 3 hónapja járt először a Wojtyla Házban, ami nagyhatással volt rá, és a következő időszakban is próbál segíteni a Wojtyla családnak. Majd Kiss János evangélikus lelkész köszöntötte a sátorban lévőket, és közösen elmondtuk az asztali áldást. Sípos László képviselőt, mint a Wojtyla Központ támogatóját köszöntöttük. Vendégeink ma is, mint ahogy elmúlt napokban is az osztásban is segítettek. A menü rántott hús volt rizibizivel, kenyérrel, mandarinnal, és süteménnyel, melyet a tiszakécskei Fejedelmi Pékség ajánlott fel. Az ebédet ezúttal is Molnár Zoltán a Mák – Mozgalom az Átalakuló Kecskemétért – tagja és csapata készítette és szállította el a főtéri sátorba.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház