Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. január 15. 22:11 | Szerző/forrás: Forrás: KEOL

Barátjával akarta megöletni a nagyanyját

Barátjával akarta megöletni a nagyanyját
Kiskunhalas - Emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 20 éves kiskunhalasi férfi és 15 éves barátnője ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A vád szerint a fiatalember a lány felbujtására tavaly nyáron, július 17-én, a hajnali órákban több késszúrással meg akarta ölni barátnője nagyanyját Kiskunhalason.

A fiatalkorú lány egy évvel korábban, 2013 őszén ismerkedett meg a 20 éves fiatalemberrel, akitől 2014 tavaszán teherbe is esett. A lányt gyámként a nagyanyja nevelte, de gyakran voltak köztük viták. A 69 éves nagymama ugyanis ellenezte a fiatalok kapcsolatát, mert a lány magatartása megváltozott: kimaradt az iskolából és hazudozni kezdett. Az ügyészség szerint a lány 2014 áprilisától többször megemlítette barátjának, hogy a nagyanyját meg kellene ölni, azonban eleinte a férfi nem foglalkozott ezzel.

2014. július 16-án a lány ismét összeveszett a nagyanyjával, majd egy internetes közösségi portálon megírta a barátjának, hogy most már tényleg jó lenne, ha a nagymama nem élne. A férfi azt válaszolta, hogy eleget tesz a kérésnek és „lekéseli\" az idős asszonyt. A fiatalok egymással chatelve részletesen előre eltervezték az ölés részleteit is. 

A megbeszélésnek megfelelően a férfi magához vett egy kést a fejére fekete kapucnit húzott, az arcát egy sötét sállal takarta el és kesztyűt viselve július 17-én, hajnali 1 óra körül elindult a barátnője és a sértett otthonához. A lány már várta és jelzett, hogy a nagyanyja elaludt, ezért a férfi a szándékosan nyitva hagyott ajtón keresztül behatolt a lakásba. Megkérdezte barátnőjét, hogy tényleg ölje-e meg az idős asszonyt, majd a határozott igent követően a sértett ágyához lépett és az idős nőt a marokra fogott késsel kétszer nyakon szúrta. A sértett sikoltozva felébredt, el akarta kapni a kést, de ekkor a férfi még kétszer megszúrta a nőt a hátán, amitől a kés pengéje eltörött. 

Mindezek után a támadó a kés kezében maradt részét eldobta és elmenekült a helyszínről. A késelést végignéző unoka pedig telefonon értesítette a mentőket és a rendőröket, hogy a nagyanyját egy ismeretlen személy megtámadta. A megkéselt idős asszony a nyakán, hátán és a kezén számos súlyos, szúrt sérülést szenvedett, életét a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

Az ügyészség a kiemelt jelentőségű bűnügy két vádlottját előre kitervelten, aljas indokból és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. A késelést elkövető férfi előzetes letartóztatásban van, míg felbujtója lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt várja a tárgyalás kezdetét. 

(KEOL)

Kövessen minket a Facebookon is!