Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. január 19. 10:43 | Szerző/forrás: Forrás: KEOL

Ma kezdődik Kecskeméten az ökumenikus imahét

Képgaléria
Ma kezdődik Kecskeméten az ökumenikus imahét
Kecskemét - Ökumenikus imahét kezdődik ma, azaz hétfőn este a református templomban. A szombatig tartó imahét keretében naponta 17 órakor lesznek istentiszteletek, melyeken a kecskeméti egyházak egymást követően szolgálnak majd a liturgiában.

Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, azon először csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és kizárólag az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg. Ma már szerte a világon ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket, és imádkoznak a Krisztusban hívők egységéért a különböző felekezetű gyülekezetek.

Az országos nyitó istentiszteletet január 18-án, vasárnap este 19 órakor tartották a Szent István Bazilikában (az erről szóló beszámoló a plakát alatt kezdődik). Szent beszédet mondott dr. Erdő Péter bíboros és igét hirdetett Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke. A 2015-ös imahét vezérigéje a következő: Jézus így szólt hozzá: „Adj innom!\"

A kecskeméti imahét nyitányaként hétfőn 17 órakor Kuti József református elnöklelkész hirdet igét:Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál. (- Jn 4:6)

A kecskeméti imahétről további részletek ITT

Ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a keresztények egységéért tartott ökumenikus imahét vasárnap a budapesti Szent István-bazilikában.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) rendezvényén Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek beszédében arra figyelmeztetett, fontos, hogy „a keresztények egységéért imádkozva eljussunk Krisztus titkának felismeréséhez, és életünket egyénileg és közösségileg is az ő akarata szerint igazítsuk.\"

A bíboros a szamariai asszony János evangéliumából való történetét magyarázva kitért arra is: Isten irgalma éppen azért megrendítő, mert nem elfelejti, nem igazolja, nem mentegeti az emberi bűnt, nem mossa el a különbséget a jó és rossz között, hanem megbocsát a bűnösnek, és erőt ad neki, hogy megváltoztassa, megjavítsa életét, és így boldog lehessen.

Ha nem volna különbség a jó és a rossz között, akkor nem is lenne helye a megrendítő és szabadító isteni irgalomnak - hangsúlyozta Erdő Péter.

Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke igehirdetésében kiemelte, a Krisztus-hívők közös küldetése tanúskodni az evangéliumról, az örömhírről. Arról, hogy a „hamis vágyak és jogosnak tűnő csüggedések ellenére is van megoldás, öröm és reménység Isten egyszülött fiában, Jézus Krisztusban\" - mondta.

A református püspök a 42. zsoltárt magyarázva kiemelte, kell, hogy legyen „bátorságunk, erőnk, bölcsességünk továbbadni a zsoltár bíztatását: ne háborogj, hanem bízzál az úrban, és hálát adsz még az ő szabadításáért\".

Az imahét anyagát a brazil ökumenikus csoport készítette, a végső szöveget pedig az Egyházak Világtanácsa Hit- és Egyházszervezet Bizottsága és a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács által létrehozott nemzetközi bizottság tagjai állították össze.

A szertartás elején az előkészítő brazil csoport kérésének eleget téve a résztvevő egyházak képviselői különböző formájú kancsókból vizet öntöttek egy nagy tálba. A vizeskancsók a gyülekezet sokszínűségét, a tálba öntött víz pedig az egyházak egységét szimbolizálta.

A liturgiai szolgálatban részt vett Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, a MEÖT alelnöke. Szintén jelen voltak a MEÖT tagegyházainak vezetői.

(MTI/keol.hu)

(Forrás: KEOL)

Kövessen minket a Facebookon is!