Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. január 22. 15:00

Bíró Attila a Knorr-Bremse új góréja

Bíró Attila vette át a Knorr-Bremse kecskeméti telephelyének vezetését 2015 januárjától Lepsényi Istvántól – közölte a cég az MTI-vel szerdán.

A közlemény szerint Bíró Attila 2010 óta a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. operációs igazgatója (COO) volt. A közel 900 főt foglalkoztató cég közúti járművek fékrendszer-elemeit gyártja és aktív biztonsági rendszereit fejleszti. A közlemény szerint Lepsényi István leköszönő igazgató két évtizedes irányítása alatt a kecskeméti üzem a müncheni központú konszern egyik sikeres gyártó- és fejlesztő bázisává vált és a közép-kelet-európai értékesítési hálózat is kiépült. Lepsényi István a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. felügyelőbizottságának elnökeként támogatja a jövőben a vállalat munkáját.

A 2015-ben alapításának 110. évfordulóját ünneplő Knorr-Bremse vállalatcsoport sikeres pénzügyi évet tudhat maga mögött. 2014-ben több mint 5 milliárd euró értékű forgalmat ért el. Az értékesítés az előző évhez képest 21 százalékkal nőtt (2013-ban 4,3 milliárd forint volt). A vasúti üzletág 2,98 milliárd euró értékben, a közúti járműrendszerek üzletág 2,23 milliárd euró értékben járult hozzá a konszern értékesítéséhez. A kecskeméti telephelyfejlesztés tavaly márciusi átadásakor azt közölték: a Knorr-Bremse vállalatcsoport csaknem 2000 munkavállalót foglalkoztat budapesti és kecskeméti telephelyein. Az elmúlt 5 évben a válság ellenére több mint 35 milliárd forintot fektetett be, magyarországi árbevétele 2013-ban meghaladta a 91 milliárd forintot.

Kövessen minket a Facebookon is!