Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. február 9. 10:37

Kecskemét a Velencei Gyermekkarneválon

Szombaton kezdetét vette a 6. Velencei Gyermekkarnevál. Magyarország idén vesz részt először a rendezvényen. Kecskemétet érte az a megtiszteltetés, hogy képviselheti hazánkat a fesztiválon. A megnyitón Paolo Baratta, a Velencei Biennále elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Magyarország képviseletében Balatoni Monika, a rendezvény nemzeti biztosa mondott rövid köszöntőt. Ezt követően Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere invitálta a népes közönséget városunk programjaira. A kecskeméti Kodály iskola Aurin Leánykarának három tagja Tóth Kitti, Kovács Paula és Danka Luca pedig - szemléltetve a Kodály-módszer egyik jellegzetes tanítási módszerét - bemutatta a szolmizációt.

A kecskemétiek színes programokkal készültek, elsőként Szilágyi Áron és társai avatták be az érdeklődőket a hangszerkészítés rejtelmeibe, majd Szoboszlay Eszter animációs filmrendező és Szabó Anett, a Kecskemétfilm Kft. munkatársa rajzfilmes játékokat játszottak a gyerekekkel. A nap zárásaként Szilágyi Áron, Fekete Irén és Almási Krisztián nagy sikerű koncerten húzták a talpalávalót. Madla Anett pedig a táncoktatásban segédkezett.

A Velencei Gyermekkarnevál második napján (vasárnap) délelőtt Szilágyi Áron zenésztársaival játékos foglalkozáson mutatta be a helyi érdeklődőknek a dorombozást és pár különleges ütőhangszert.

Délután az Aurin Leánykar lépett a színpadra. A koncerten közreműködött Heibl Anna zongorán és Héjja Bella tárogatón. Műsoruk azt illusztrálta, hogyan juthatunk el a  magyar népdaltól, a népi gyökerektől Kodály és Bartók művészetéig, valamint az őket követő zeneszerzőkig. A kórusmuzsikát színesítették az iskola néptáncosai, akik szatmári és erdélyi táncokat jártak. Az est különlegessége a finálé volt, Karai József Ugrótáncát a kórus és a néptáncosok közösen adták elő. Vezényelt Durányik László, a táncokat Bedőcsné Szabó Rita tanította be.

Kövessen minket a Facebookon is!