Sztárportré: Berecz András
Képgaléria
A mesemondást már gyermekkorban elkezdte: \"Nagyon szerettem, hogy
amikor kinyitom a szám, ha nem igaz is amit mondok, de érdekes - erre
az óvodás társaim is hamar rájöttek. Az iskolában, emlékszem az kínos
pillanat volt, amikor jöttek a szüleim értem, és seregestül odagyűlt a
hallgatóságom, körbevette vagy édesapámat, vagy édesanyámat: Tudtam
mit kérdeznek... Azt, hogy ez igaz-e. Nem volt akkora humora
édesapámnak, hogy azt mondja: Hát gyerekek, tulajdonképpen igaz, hanem
hogy hát ennek a fele sem igaz. De az volt a szép, hogy másnap újra
meghallgattak.
A nagyot mondás, az a mesemondáson belül egy külön műfaj. Az őstípus,
mondjuk itt Európában Plautus Hetvenkedő katonája. Arról az emberről
van szó, aki a háborúból hazajön, de még vesztes háborúból is
győztesként. Ezt elsőre, az átlag ember, aki nem ér rá leülni sohasem,
hazugnak tekinti. Akinek van ideje a szavain merengeni, rájön, hogy ez
maga a költészet. Aki meg tudja azt csinálni, hogy hazajön láb nélkül,
olyan házba, ahol már nem várják, és még humorizálni tud, attól
érdemes valamit ellesni.
Mesélni csak csöndben érdemes, és szerintem vagy lámpaoltás után, vagy
valami kis csekély félhomályban. Csak teljes figyelemmel érdemes mesét
hallgatni, mert annak olyan a zaj, mint a mozinak a fény. Kialakul a
gyermekkel, hogy ez egy kicsit jobban fél mondjuk a haláltól, akkor
azt nem kell olyan nagyon feszegetni, van sokféle mese. Van aki a
gyengédebb meséket viseli, akkor neki persze, hogy olyat kell, a mese
simogatás. Olyan gyönyörű szövetség, egyébként nem csak gyermek és
felnőtt közt, hanem felnőtt és felnőtt közt: El ne hallgassam már,
hogy a mesemondás elsősorban felnőtt műfaj volt. Grimm alatt zuhant le
a gyermekek közé, mert Európa nem tudott mit kezdeni a boszorkány
szóval, és hasonlókkal. A felnőtt ember világképe, világmagyarázata,
etikai kódex, millió minden a mese - úgyhogy felnőtt felnőttnek is
csak nyugodtan meséljen.\"
A teljes interjú itt megnézhető: https://www.youtube.com/watch?v=f1tOTbcmqnw
